Három évvel egy hasonló törvényjavaslat benyújtása után a holland kormány ismét olyan törvénytervezettel állt elő pénteken, amely részben betiltaná a teljes testet és arcot eltakaró ruházat, például a burka viselését a középületekben, az egészségügyi intézményekben, az állami iskolákban és a tömegközlekedési eszközökön Hollandiában.
Ha valaki megszegné a jogszabályt, akár négyszáz eurós pénzbírsággal is sújthatnák a hatóságok. Ugyanakkor nem tiltanák meg, hogy az utcán vagy magánintézményekben valaki ilyen öltözéket viseljen.
A kormány álláspontja szerint a szabályozás hátterében biztonsági okok állnak, és a kormány azon törekvése, hogy az állampolgárokkal megfelelő kommunikációt alakíthasson ki.
A 17 milliós nyugat-európai országban becslések szerint mindössze néhány száz muzulmán nő viseli rendszeresen a feje búbjától az orra hegyéig mindent eltakaró, sötét színű burkát.
Zoom
Könnyen visszasírják még a hollandok a boszorkányüldözéseket
A tervezetet még értékelni fogja a holland államtanács, amely 2012-ben hevesen bírálta az akkori törvényjavaslatot, és arra hivatkozott, hogy az megsértette a holland alkotmány vallásszabadságra vonatkozó előírásait.
Mark Rutte holland miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy a tervezet nem irányul semmilyen vallási csoport ellen. Ezt erősítette meg Roland Plasterk holland belügyminiszter is, aki szerint "az iskolákban szükség van arra, hogy egymás szemébe nézhessenek az emberek".
A holland parlament mindkét házának határoznia kell a javaslatról.
A holland kormány 2012 januárjában döntött az arc teljes eltakarását tiltó, a jelenleginél szigorúbb törvényjavaslatról, ezt azonban akkor a vallásszabadság megsértésére hivatkozva elutasította a parlament.
(MTI)