Görögországnak nincs pénze, így nem tudja törleszteni a júniusban esedékes részletet a Nemzetközi Valutaalapnak, hacsak addig megállapodásra nem jut a nemzetközi hitelezőivel folytatott tárgyalásokon - jelentette ki Nikosz Vucisz görög belügyminiszter a Mega TV görög televíziós csatornának nyilatkozva.
Kormánytagtól eddig ez volt a legnyíltabb beismerése annak, hogy a tárgyalások kudarcának esetén csődbe megy az ország. Korábban az athéni vezetés azt hangoztatta: fennáll a veszélye annak, hogy megállapodás hiányában kifut a pénzéből, de azt is kitartóan ismételgette, hogy teljesíteni kívánja fizetési kötelezettségeit.
Június 5. és 19. között négy részletben összesen 1,6 milliárd eurót kell átutalnia Görögországnak a valutaalap számláira.
"Ezt a pénzt nem fizetjük be, mivel nem áll a rendelkezésünkre. Ez ismert tény" - mondta Vucisz, hozzátéve, hogy a kormány nem akar ilyen forgatókönyvet, stratégiája nem erre irányul. Hangsúlyozta: folytatják a tárgyalásokat arra az óvatos optimizmusra alapozva, hogy a közeljövőben megállapodásra jutnak a hitelezőkkel.
A belügyminiszter megismételte, hogy a kormány elszántan küzd a nemzetközi hitelezők "fojtogatós stratégiája" ellen. Úgy fogalmazott, hogy le kell számolni a szélsőséges megszorítások és munkanélküliség politikájával, ésszerű megállapodást kell kötni.
A Görögország finanszírozásának meghosszabbításáról február 20-án kötött megállapodás alapján a görög kormánynak egyeztetnie kell részletes reformjavaslatait a nemzetközi hitelezőkkel, majd az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben nem folyósítják a nemzetközi mentőcsomagból fennmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós részletet. A tárgyalások lassan haladnak, amiért a felek kölcsönösen egymást hibáztatják.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szombaton a kormányzó Sziriza párt központi bizottságának ülésén kijelentette, hogy a hitelprogramról folyó tárgyalások célegyenesbe jutottak. Ugyanakkor közölte, hogy kormánya nem fog "megalázó feltételeket" elfogadni.
(MTI)
Menetrend szerinti két hetek: