Több százezren vonultak Róma utcáira szombaton, hogy a buzinász ellen tiltakozzanak. Eközben Bécsben százezren, a lett fővárosban, Rigában majdnem ötezren vettek részt az idei aberrált parádén, hogy buzipropagandával fertőzzék tovább a haldokló Európa testét.
Rómában az eső ellenére a normalitáspárti tömeg megtöltötte a lateráni Szent János-bazilika előtti, háromszázezer ember befogadására alkalmas teret, ahol a résztvevők az azonos neműek "házassága", valamint a téma iskolai oktatása ellen is tiltakoztak.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök kormánya nemrég törvényjavaslatot nyújtott be a bejegyzett élettársi kapcsolatról, s reményei szerint ezt még az év végéig elfogadhatják. A La Stampa című olasz napilap által májusban közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 52 százaléka támogatta azt a gyalázatot, hogy a házasság definícióját terjesszék ki az azonos nemű "párokra".
Bécsben huszadik alkalommal rendezték meg szombaton a homoszexuálisok "diszkriminációja elleni" menetet. Az eseményen felszólaló Maria Vassilakou, a város alpolgármestere kiállt az azonos neműek "házassága" mellett, és sürgette annak ausztriai legalizálását. A tavalyi évben vajsavval lelocsolt, szintén ferde hajlamú Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti európai parlamenti képviselő ugyancsak részt vett a felvonuláson.
Rigában vallási csoportok néhány aktivistája tiltakozott a buzifelvonulás ellen, de a rendőrség a szeméremsértés megakadályozása helyett három tiltakozót vett őrizetbe.
(MTI nyomán)