Rövidtávú megoldásokkal, kerítésépítéssel nem lehet megoldani a migráció problémáját - közölte csütörtökön Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke, miután eszmecserét tartott az Európai Unió tagországainak Brüsszelben ülésező állam-, illetve kormányfőivel.
Schulz arra az álláspontra helyezkedett, hogy a migrációnak globális okai vannak, és a probléma gyökerére kell összpontosítani, amihez több erőforrást is hozzá kell rendelni. Schulz amellett érvelt, hogy meg kellene teremteni a legális bevándorlás lehetőségét, de nem bevándorlási jogot, csak esélyt azoknak, akik bevándorolnának, hogy jelezhessék erre vonatkozó igényüket. Schulz a többi között az amerikai zöldkártya rendszerét hozta fel példaként.
Az állam-, illetve kormányfőknek elmondott és a sajtónak kiosztott beszédében Schulz uniós migrációs és menekültpolitika kidolgozását sürgette.
"Akik azt mondják, hogy a migráció olyan probléma, amely megoldható a határok lezárásával, nem mondanak igazat" - áll Schulz írásban kiadott beszédében. Az EP-elnök szerint a felelősség azt jelenti, hogy minden tagállam betartja a közös szabályokat, s nem tesz egyoldalú lépéseket. Bent, az állam- és kormányfők társaságában Schulz a kötelező menekültkvóták mellett szállt síkra, mondván, hogy az önkéntes és kormányközi megoldások korábban nem váltak be.
"Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a dologból, máskülönben a szolidaritás puszta jótékonykodássá válik" - mondta a kiadott beszéd tanúsága szerint.
Az EP elnöke arra is kitért, hogy amikor a libanoni polgárháború elől menekülők érkeztek Európába, ők a konfliktus végeztével vissza is tértek hazájukba, s azok a szíriai menekültek, akik jelenleg törökországi táborokban élnek, szintén haza akarnak térni.
Schulz a görög válságról is szólt, s úgy vélte: értelmes emberek módjára kellene megoldást találni. Rámutatott ugyanakkor, hogy ha most sikerül is megállapodni, az csak az első lépés azon az úton, hogy Görögország olyan ország legyen, amelyben ismét beindul a növekedés és a foglalkoztatás bővülése.
"Azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, hogy változásokra van szükség" - hangoztatta Schulz, aki szerint Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nehéz helyzetben van, mert próbálja betartani a választási kampányban tett ígéreteit, s közben megkötni a Brüsszelben szükséges kompromisszumokat.
"Biztos, hogy ő is tudja, hogy nagyon súlyos a helyzet" - hangoztatta az EP szociáldemokrata elnöke.
Schulz azt is elmondta, hogy szerinte a görögök hatalmas áldozatokat hoztak, a hitelezők pedig jelentős kedvezményeket tettek, ezért Athénnak el kellene fogadnia a feléje nyújtott kezet.
Az EP-elnök a brit uniós tagság jövőjéről is beszélt, s a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Közölte, hogy az EP is várja David Cameron brit kormányfő konkrét javaslatait. Szerinte nem helyes az a megközelítés, hogy a britek az uniós szabályozás további pontjai alól kérjenek felmentést. Úgy vélte, az volna a helyes, ha közös erőfeszítéssel sikerülne elérni, hogy az egész Európai Unió hatékonyabban, átláthatóbban és jobban működjön.
(MTI)