A német igazságügyi miniszter határozottabb fellépést kér a Facebook közösségi portál vezetésétől a "rasszista, idegenellenes, gyűlölködő" kommentárok, bejegyzések ellen.
Heiko Mass a Facebook németországi és európai vezetésének címzett levelében a Der Tagesspiegel című berlini lap csütörtöki beszámolója szerint élesen bírálta a közösségi portál üzemeltetőinek moderátori tevékenységét.
A miniszter azt írta, hogy a németországi menedékkérők, "menekültek" és szállásaik elleni támadásokkal összefüggésben számos panasz érkezik a tárcához az interneten tapasztalható "rasszista uszítás" miatt. Főleg azt kifogásolják "Facebook-felhasználók, hogy az önök vállalkozása a konkrét jelzések ellenére nem lép fel hatékonyan a rasszista és idegenellenes tartalmú bejegyezésekkel szemben" - írta a szociáldemokrata politikus.

Heiko Mass igazságügy-miniszter a németek szólásszabadsága ellen küzd idegenek érdekében
A felhasználók a bejelentéseikre gyakran csupán azt a választ kapják, hogy a cég megvizsgálta a kifogásolt tartalmat és nem állapította meg a közösségi alapelvek megsértését. Részletes indoklás pedig "az általam ismert információk alapján még a leginkább egyértelmű esetekben sincsen" - írta a német igazságügyi miniszter.
Heiko Maas szeptember 14-re találkozót kért a Facebook vezetőitől, a megbeszélés célja - mint írta - a portál felhasználói szabályzatában lefektetett "közösségi alapelvek hatékonyságának és átláthatóságának erősítése". A miniszter rámutatott, hogy a portál üzemeltetőinek törvényi kötelességük a jogsértő tartalmak haladéktalan törlése.
Németországban a hatóságok és a bíróságok egyre érzékenyebben reagálnak a közösségi portálokon megjelenő, a betolakodóár miatti kétségbeesettséget tükröző, az Európa-gyilkos poltikai fősodor szerint persze uszító, idegenellenes tartalmakra, és az utóbbi hetekben több jogerős bírósági ítélet is született ilyen ügyekben. A berlini közigazgatási bíróság 4800 euró (1,5 millió forint) pénzbüntetésre ítélt egy Facebook-felhasználót gyűlöletkeltő bejegyzések miatt - számolt be a napokban online kiadásában a Der Tagesspiegel. A BR bajor közszolgálati médiatársaság egy július végi jelentése szerint pedig a passaui közigazgatási bíróság 7500 euró büntetésre ítélt egy felhasználót ugyancsak "gyűlöletkeltő" bejegyzések miatt.
(MTI nyomán)