Menekültek ezrei érkeznek naponta Németországba, s a gazdaság szereplői azt várják, hogy a migránsok mihamarabb beléphessenek a problémákkal küzdő munkaerőpiacra, a politikai vezetés azonban csak lassan hoz döntéseket – írta friss összeállításában az AFP francia hírügynökség.
"Ha sikerül őket gyorsan bevonni a munkaerőpiacra, a menekülteken és magunkon is segítünk" – jelentette ki néhány nappal ezelőtt Ulrich Grillo, a német iparszövetség (BDI) elnöke. A hazájukat elhagyó koszovóiak és albánok, valamint az Európába érkező szíriaiak, afgánok és eritreaiak legfőbb célpontja Németország, ahova a berlini kormány előrejelzése szerint az idén 800 ezer menedékkérő érkezik. A menedékkérők ugyanakkor nem maradhatnak mindannyian a legnagyobb európai gazdaságnak számító Németországban. A német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) a nyugat-balkáni országok állampolgárai által beadott menedékjogi kérelmek több mint 99 százalékát elutasítja arra hivatkozva, hogy a kérelmező származási országában nincs háború és a kérelmezőt nem éri üldöztetés, ezért nincs joga a menekült vagy más menedékjogi státus (befogadott, oltalmazott) megszerzésére.
Zoom
Ulrich Grillo
Az új német csodafegyver
Ennek ellenére az AFP szerint "sokan, egyre többen" csodafegyverként tekintenek a betolakodókra a társadalom elöregedése miatt utánpótláshiánnyal küzdő vállalatok számára. Bár Németországban az újraegyesítés óta eltelt 25 évben most a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta (6,4 százalék), az országban 140 ezer mérnök, informatikus és más szakember hiányzik a munkaerőpiacról – közölte friss jelentésében a munkaadói érdekképviseletek országos szövetsége (BDA). (Azért szerencsés csillagzat alatt születtek ezek a németek, pont mérnökből és informatikusból van a legtöbb a bevándorlók között, szinte kizárólag csak a vécéhasználatra kell megtanítani őket, és már ülhetnek is a tervezőasztalhoz - a szerk.) A szervezet szerint a szállodaiparban, az egészségügyben és a kisipari vállalatoknál is komoly munkaerőhiány van.
A Prognos intézet előrejelzése szerint 2020-ban 1,8 millió, 2040-ben pedig már 3,9 millió ember fog hiányozni a német munkaerőpiacról, ha nem történik változás. A munkaképes menekültek beáramlása ezt megváltoztathatja, különösképpen azért, mert a migránsoknak egy jelentős része fiatal és Ulrich Grillo szerint "ténylegesen jó képzettséggel rendelkezik".
A munkaadók a németek helyett is betolakodókat alkalmaznának - csak nehogy elmenjenek
Ingo Kramer, a BDA elnöke a héten azt szorgalmazta, hogy minden szinten segítsék elő a "menekültek" munkába állását. Szakértők szerint a felhívásnak ugyan több címzettje van, elsősorban azonban a kormánynak kell lépnie, mégpedig azzal, hogy rugalmasabbá teszi a munkaerőpiacra való belépésre vonatkozó szabályokat. A vállalatok arra is biztosítékokat szeretnének, hogy a frissen felvett alkalmazottaiknak nem kell majd egyik napról a másikra elhagyniuk az országot. A munkaadói érdekképviseletek országos szövetsége azt a jogszabályt is hatályon kívül szeretné helyeztetni, amelynek értelmében egy cég csak abban az esetben alkalmazhat "menekültet" vagy menedékkérőt, ha bizonyítja, hogy nincs megfelelő képesítésű német jelentkező az adott állásra.

Ingo Kramer
A gazdasági szereplők úgy vélik, hogy a "menekültek" saját országukban szerzett diplomáinak németországi elismerését is fel kellene gyorsítani, és mindenekfölött több pénzt kellene nyelvoktatásra fordítani, hogy az érkezők mihamarabb megtanuljanak németül. A német nyelvtudás általában elengedhetetlen feltétele a munkába állásnak – mondta Holger Schwannecke, a HWK főtitkára.
Túlságos vendégszeretet
Angela Merkel német kancellár pártján, a konzervatív Kereszténydemokrata Unión (CDU) belül azonban erős az ellenállás, többek szerint nem szabad túlságosan vendégszeretőnek mutatkozni. A CDU ellenzi a kormánykoalícióban résztvevő szociáldemokrata párt (SPD) törvényjavaslatát, amely egyebek mellett megkönnyítené a munkaerőpiacra való belépést. A jobboldali politikusok egy része attól tart, hogy a munkába állás lehetővé tenné a menedékjogi eljárás megkerülését.
(MTI nyomán)