Személyesen fogadta Barack Obama amerikai elnök a Washingtonhoz közeli Andrews légi bázison kedden délután az egyesült államokbeli látogatására érkezett Ferenc pápát.
Az üdvözlő szertartáson részt vett az elnök és Joe Biden alelnök családja, valamint az amerikai katolikus egyház több vezetője és mintegy ezer, főleg iskoláskorú néző is.
Az érkezést megelőzően, Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője kiemelte a reptéri elnöki személyes fogadás rendkívüliségét, rámutatva, hogy Obama az amerikaiaknak a pápa iránti legmagasabb fokú tiszteletének jeléül döntött a gesztus mellett. Igaz, volt már erre példa: George W. Bush, az Egyesült Államok akkori vezetője 2008-ban szintén a Maryland állambeli Andrews támaszponton fogadta az akkori katolikus egyházfőt, XVI. Benedeket.
Zoom
Ferenc pápa, aki először jár az Egyesült Államokban, a hatnapos látogatása alatt három nagyvárost keres majd fel: Washingtont, New Yorkot és Philadelphiát. Az országot éppen fél évszázaddal ezelőtt felkereső VI. Pál, valamint II. János Pál és XVI. Benedek után ő a negyedik pápa, aki amerikai látogatást tesz.
A reptér fogadótermében a pápa kedden rövid magánbeszélgetést folytatott az elnöki családdal, majd egy fekete FIAT gépkocsin washingtoni szállására, a Szentszék nunciatúrájára hajtatott. A CNN szerint kedd estére az amerikai fővárosba egy eseménydús kubai látogatásról érkező pápának részben a zsidó engesztelés napja, a jóm kippur iránti tiszteletből nem szerveztek hivatalos programot.
Obama elnök, aki általában helikoptert vesz igénybe az Andrews és a Fehér Ház között, ezúttal szintén gépkocsival hajtatott vissza a rezidenciájára, amelynek déli gyepén ezúttal nincs hol leszállni. Ott ugyanis már javában zajlottak a pápa szerda délelőtti hivatalos ünnepi fogadásának előkészületei, amelyen 15 ezren vesznek majd részt.
A pápa szerdán az elnökkel folytatott megbeszélést követően a nyitott pápamobiljából üdvözli majd az amerikai főváros szívében összegyűlt hívőket, majd a Szent Máté katedrálisban együtt imádkozik 400 püspökkel. Később a Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Szentélye bazilikánál szentté avatja Junipero Serra 18. században élt spanyol ferences szerzetest.
Csütörtökön Ferenc lesz az első pápa, aki beszédet mond az amerikai kongresszus két háza előtt. Ennek várható tartalmával kapcsolatban hivatalosan szinte semmit sem hoztak nyilvánosságra - a pápa a Washingtonba tartó repülőgépen úgy nyilatkozott, hogy a Kuba elleni amerikai embargót nem fogja szóba a hozni -, de a várakozások szerint a környezetvédelemről és a szegénység problémájáról szót fog ejteni benne.
A The Washington Post értesülése szerint a törvényhozás legkevesebb egy tagja - Paul A. Gosar arizonai katolikus republikánus képviselő - bojkottálni kívánja a beszédet, amiért a pápa létező problémaként ismeri el a globális felmelegedést.
A kongresszust követően Pál pápa felkeresi az amerikai fővárosban a Szent Patrik templomot, és találkozik a washingtoni érsekség jótékonysági szervezeteivel. Este már a New York-i Szent Patrik székesegyházban misézik.
Ferenc pápa pénteken felszólal az ENSZ-közgyűlésben, majd részt vesz egy vallásközi megemlékezésen a Világkereskedelmi Központ helyén létesült 9/11 Emlékműnél és Múzeumnál. Egy kelet-harlemi iskola felkeresése után a Central Parkon átutazva misét pontifikál a Madison Square Gardenben.
Szombaton és vasárnap Philadelphiában a családok világtalálkozóján vesz majd részt, és ahol az előzetesen kiszivárgott értesülések szerint a bevándorlásról és vallásszabadságról fog beszélni.
A pápa látogatásának biztosítása lesz az Egyesült Államok legnagyobb személyi biztonsági művelete. Ferenc vizitjét Jeh Johnson amerikai belbiztonsági miniszter mindhárom érintett nagyvárosban a nemzetbiztonság szempontjából különleges eseménnyé nyilvánította.
A protestáns többségű Egyesült Államokban egyébként a katolikus a legtöbb követővel rendelkező keresztény egyház. A legnagyobb katolikus lakosságú országok közül az Egyesült Államok a negyedik Brazília, Mexikó és a Fülöp-szigetek után. A legnagyobb keresztény felekezethez tartozó amerikai hívők egy 2013-as összesítés szerint csaknem 70 millióan voltak, és a lakosság 22 százalékát alkották.
Ferenc pápa: nem vagyok baloldali
Ferenc pápa a Kubából az Egyesült Államokba tartó repülőgép fedélzetén újságíróknak nyilatkozva cáfolta, hogy baloldali beállítottságú lenne.
"Vannak, akik azt mondhatják, hogy néhány dolog balosan hangozhatott, de ez hibás értelmezés lenne. Ha azt akarják, hogy imádkozzam el a hiszekegyet, készséggel megteszem" - mondta a katolikus egyházfő. Hangsúlyozta: biztos benne, hogy doktrínája a "gazdasági imperializmussal" kapcsolatban megegyezik a katolikus egyház szociális doktrínájával.
A csaknem félórás, spanyolul és olaszul megtartott sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy az amerikai kongresszusban az általa nem tökéletesen beszélt angol nyelven elmondandó beszédében csütörtökön "a kétoldalú kapcsolatokról és a multinacionális kapcsolatokról, mint a haladás és az együttélés jeléről" kíván majd beszélni.
Reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok meg fogja szüntetni a Kuba elleni gazdasági embargót, de elmondta, hogy a törvényhozásban nem fogja felhozni ezt a kérdést, mert annak megoldása a két ország tárgyalásaitól függ. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két ország elnöke ezeket jó, mindkét oldalt kielégítő eredménnyel fogja majd lezárni.
Ferenc kijelentette: nem tudott róla, hogy Kubában a Szentszék nunciatúrájánál mintegy félszáz másként gondolkodót vettek őrizetbe, akik találkozni szerettek volna vele. Kitért azon feltételes kérdések megválaszolása elől, hogy akart volna-e beszélni velük, és mit mondott volna nekik. Ugyanakkor elmondta, hogy államfőknek sem ad magánaudienciát.
Kifejezte reményét, hogy Kubában újabb rabokat fognak szabadon engedni azon a 3 ezren felül, akiket a látogatása alkalmából engedtek el. A pápa, aki vasárnap fel fogja keresni Philadelphia legnagyobb börtönét, az életfogytiglani szabadságvesztést "rejtett halálbüntetésnek" nevezte, és megismételte, hogy az egyház elkötelezett a kegyelem kérvényezése mellett.
Az MSNBC és a Telemundo televízió, valamint a Marist közvélemény-kutató intézet hét elején megjelent közös felmérése szerint az amerikaiak 51 százalékának kedvező véleménye van Ferencről és csak 9 százalékuk ítéli meg őt kedvezőtlenül.
A kongresszus mindkét házában többségben lévő republikánusok gyakran nem értenek egyet a pápa gazdasági üzeneteivel, nem rokonszenveznek az amerikai-kubai kapcsolatok normalizálásában játszott szerepével és azzal, hogy támogatja az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló megállapodást, de üdvözlik, amikor megvédi a katolikus egyháznak az abortuszt és a melegházasságot ellenző tanítását.
A The Washington Times arról írt, hogy a világ számos táján megtapasztalt "Ferenc-hatás" mindeddig nem tudta megfordítani a hitüket aktívan gyakorló és templomba járó amerikaiak számának erózióját. A CARA katolikus kutatóintézet adatai szerint miközben az országban a katolikusok száma idén elérte a 81,6 milliót, a felekezetet elhagyott hívők száma 25 millióra növekedett. A papok száma ugyanakkor a 70-es évek csaknem 60 ezres szintjéről 2015-re 37 538 főre, a gyerekkereszteléseké pedig a mintegy 1,3 millióról idén 700 ezer alá csökkent.
A The New York Times kedden ezzel szemben "csak" 68 millió bejegyzett katolikusról írt, akiknek az egyharmada immár spanyolajkú. A papság szerkezete azonban nem követte ezt a demográfiai változást, a lelkipásztoroknak csak a 7,5 százaléka képviseli ezt a csoportot és a 270 aktív püspökből is csak 28-an spanyolajkúak. A lap szerint miközben két évtizeddel ezelőtt minden negyedik amerikai katolikusnak vallotta magát, ma már - a szekularizáció miatt - csak minden ötödik.
Miközben a liberális amerikai katolikusokat fellelkesítette Ferenc 2013 márciusában történt pápává választása, konzervatívok körében népszerűsége a Gallup szerint az egy évvel ezelőtti 72 százalékról 45 százalékra esett vissza. Egy, júliusban elvégzett felmérés szerint az amerikai katolikusok 82 százaléka szerint a pápa helyes irányba kormányozza az egyházat, és ez az arány a felekezet republikánus érzelmű tagjai körében is 70 százalék.
(MTI)