Észak-Korea készen áll bármilyen háborút megvívni az Egyesült Államokkal – jelentette ki az ország megkérdőjelezhetetlen vezetője, Kim Dzsong Un szombaton azon az ünnepi díszszemlén, amelyet a Koreai Munkapárt megalapításának 70. évfordulóján tartottak.
A Phenjan központjában lévő Kim Ir Szen téren, amelyet Kim Dzsong Un nagyapjáról, a nemzet alapítójáról neveztek el, katonák ezrei hallgatták a nyugodtnak és magabiztosnak tűnő vezér beszédét. A díszszemle alatt a fiatal észak-koreai vezető társaságában – a párt és a hadsereg vezetői mellett – mindvégig ott volt Liu Jün-san, a szövetséges Kínai Kommunista Párt (KKP) egyik magas rangú tisztségviselője, akivel Kim láthatóan fesztelenül és jó kedélyűen beszélgetett.
Zoom
Liu Jün-san és "Éles Elméjű" együtt mulatott
„A párt forradalmi fegyveres ereje azt jelenti, hogy készek vagyunk megvívni bármilyen háborút az Egyesült Államok imperialistáival szemben” – hangoztatta Kim Dzsong Un ünnepi beszédében, amely a Reuters jelentése szerint sokkal erőteljesebb volt korábbi nyilvános szerepléseinél, és amelyben elődei és az állampárt hőstetteit dicsőítette.
Ugyanakkor nem említette közvetlenül az ország atomfegyverkezési programját, feltehetően diplomáciai gesztust téve Kína irányába, amely évekkel ezelőtt vendéglátója volt a Phenjan nukleáris törekvéseit megfékezni szándékozó, az Egyesült Államok részvételével folytatott hatoldalú tárgyalásoknak. (Előzőleg szerdán az amerikai hadsereg egy magas rangú vezetője azt mondta, Washington meggyőződése szerint Észak-Korea rendelkezik azzal a képességgel, hogy nukleáris rakétát vessen be az Egyesült Államok kontinentális területe ellen, és ezért készen állnak egy ilyen támadás elhárítására.)
Zoom
Kim Dzsong Un beszédét követően a díszszemlét a japán megszállók ellen vívott második világháborús harcok forradalmi egységeinek egyenruháját viselő, alakzatban menetelő egységek nyitották meg, majd több száz harckocsi és páncélozott harcjármű vonult fel, és a szemle csúcspontján – nagy hatótávolságú rakéták számos ütege mellett – egy interkontinentális ballisztikus rakétaüteget is bemutattak.
A gazdaságilag gyenge lábakon álló Észak-Korea és a gazdag Dél-Korea formálisan ma is háborúban áll egymással, miután az 1950–53-as koreai háború fegyverszünet megkötésével ért véget, és a felek között nem született békeszerződés. Észak-Korea, amelynek egyetlen jelentőseb szövetségese Kína, és amelyet az ENSZ és az Egyesült Államok szankciók sorával sújtott atomfegyver- és rakétaprogramja miatt, gyakorta fenyegeti elpusztítással Dél-Koreát, annak fő szövetségesét, az Egyesült Államokat pedig azzal, hogy lángtengerbe borítja.
Zoom
Bármikor halálba küldené rajongótáborát
Kim Dzsong Un a szombati ünnepi díszszemle előtt megbeszéléseket folytatott Liu Jün-sannal, a KKP Politikai Bizottsága állandó bizottságának tagjával, aki Kim 2012-es hatalomra kerülése óta a legmagasabb rangú kínai vendég Phenjanban. Liu a találkozón átadta Hszi Csin-ping kínai elnök üdvözlő levelét, amelyben Hszi a kínai hírügynökség szerint létfontosságúnak nevezte Kína Észak-Koreához fűződő gazdasági és politikai kapcsolatait.
Hszi a levélben azt hangoztatta, Kína „arra törekszik, hogy stratégiai és hosszú távú perspektívából kezelje a kétoldalú kapcsolatokat”. Liu ugyanakkor a találkozón megerősítette Kínának azt az álláspontját, hogy mielőbb fel akarja újítani a hatoldalú tárgyalásokat, és elmélyíteni Kína és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti együttműködést.
(MTI)