Francia és frankofón harcosok is voltak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kiképzőtáborában, amely ellen legutóbb légicsapást hajtott végre a francia légierő - erősítette meg vasárnap a francia védelmi minisztérium a Le Journal du Dimanche című hetilap értesülését.
"Egy olyan kiképzőtábort céloztunk meg, amelyben az Iszlám Állam külföldi harcosait képezték ki arra, hogy Franciaországba jöjjenek merényleteket végrehajtani" - jelezte a tárca, emlékeztetve arra, hogy Franciaország "a jogos önvédelem" nevében hajt végre légicsapásokat Szíriában. "Közöttük vannak franciák, frankofónok. A külföldi harcosokat céloztuk, nem külön a franciákat" - tette hozzá a minisztériumi forrás.
A francia titkosszolgálatok a Szíriával kapcsolatban álló dzsihadisták kihallgatásai során azonosították azokat a külföldi harcosokat, akik jelenleg jelen vannak Szíriában.
Franciaország péntekre virradó éjjel hajtotta végre a második légicsapás-sorozatot az Iszlám Állam ellen Rakkában. A két Rafale az Egyesült Arab Emírségekből szállt fel több kísérő géppel, és ismét az Iszlám Állam egyik kiképzőközpontját célozták az IÁ székhelyén, hasonlóan a szeptember 27-én végrehajtott első francia légicsapásokhoz.
A Le Journal du Dimanche szerint "több francia és frankofón dzsihadista is volt a mintegy száz harcos között, akik a központban kaptak kiképzést".
Jean-Yves Le Drian pénteken azt mondta, hogy "a Rafale (vadászgépek) egy kiképzőtáborra dobtak bombákat, a célpontokat elérték", a vasárnapi lapnak nyilatkozó forrás szerint "mindent leromboltak".
"Tudjuk, hogy Szíriában, elsősorban Rakka környékén, külön kiképzőközpontok vannak külföldi harcosok számára, akiknek nem az a feladata, hogy az IÁ soraiban harcoljanak, hanem az, hogy visszajöjjenek Franciaországba, Európába merényleteket végrehajtani" - hívta fel a figyelmet a tárcavezető.
(MTI)