Erős, 7,7-es földrengés rázta meg hétfőn Afganisztán északi részét, a földmozgást Indiában és Pakisztánban is érezni lehetett.
Minden érintett ország fővárosában (Kabulban, Újdelhiben és Iszlámábádban) érezték a rengést. Iszlámábádban a házak falai inogtak, és az emberek félelmükben az utcára futottak, miközben Korán-verseket mormoltak - írta az AP hírügynökség.
Az indiai meteorológiai intézet igazgatója szerint a helyi idő szerint kora délután (közép-európai idő szerint délelőtt fél 11-kor) bekövetkezett rengés középpontja a Hindukus hegység alatt volt, Afganisztánban. Az indiai intézet és a pakisztáni társintézet is azt közölte, hogy a rengés erőssége 7,7-es volt. Újdelhiben egy percig tartott rengés, és megremegtette a házak falait. Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése alapján a rengés 7,6-os volt, középpontja pedig 196 kilométeres mélységben, Fejzábád várostól 82 kilométerre délkeletre, egy ritkán lakott vidéken.
A kelet-afganisztáni Dzsalalábádban öt ember halt meg, és további 55 megsérült - mondta a tartományi kórház vezetője. Az északkeleti Talokánban pedig agyontapostak 12 iskolás lányt, miközben a rengés hatására az iskolából kifelé áramlott a pánikba esett tömeg. Harmincöten sérüléssel átvészelték a tolongást. Erről a tartományi katasztrófavédelem vezetője számolt be.
Pakisztán Afganisztánnal határos vidékén szintén legalább 28-an haltak meg: ezen belül Badzsaur körzetben nyolcan, köztük négy gyerek, Mingora városban szintén nyolcan, köztük szintén négy gyerek, egyéb helyen pedig 11-en a törzsek uralta országrészben. Északnyugaton - Gilgit-Balisztánban és Kasmírban - meghalt további legalább húsz ember.
(MTI)