Az észak-iraki Basika katonai bázison állomásozó török csapatok egy része hétfőn elhagyta a katonai létesítményt, miután Bagdad bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, hogy utasítsa Törökországot csapatai azonnali kivonására Irakból - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva.
Az NTV hírtelevízió úgy tudja, hogy a támaszpontról egy másik észak-iraki területre vezényelték át a csapatokat, vagyis nincs szó arról, hogy az egységet kivonnák az országból.
Tucatnyi katonai szállítójármű hagyta el a támaszpontot, ahova az elmúlt hetekben egy török zászlóalj érkezett, harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel. A hírtelevízió úgy tudja, hogy az utóbbi időben mintegy 600 török katona és 25 harckocsi érkezett a térségbe. Ankara szerint a török katonák a helyi kurd erők kiképzésében és felfegyverzésében segédkeznek, és telepítésük az iraki védelmi minisztérium és rendőrség tudtával történt. Bagdad azonban azt mondja, hogy ezt nem kérte és nem is engedélyezte, ezért felszólította Ankarát a csapatok azonnali kivonásra.
Recep Tayyip Erdogan török államfő december 11-én tartott beszédében kizárta a katonai kontingens kivonását és hozzáfűzte: Törökország "elszántan" folytatja a kiképzést.
Ankara a múlt héten korábbi külügyminiszterét, a jelenleg külügyi államtitkár Feridun Sinirlioglut és az MIT török titkosszolgálat vezetőjét, Hakan Fidant küldte tárgyalni Bagdadba Haider al-Abádi iraki kormányfővel a török csapatok "átszervezéséről".
A hétfői csapat átirányítás ennek az átszervezésnek a részét képezi - mondta egy török katonai illetékes a Reuters hírügynökségnek. Észak-iraki kurd forrásokból úgy tudni, hogy 20 katona, három harcjármű és páncélozott járművek indultak a török határ felé.
(MTI)