Iránban 'Áli Láridzsáni, a teheráni parlament házelnöke újabb földalatti ballisztikusrakéta-bázist avatott. Egy hegy alatt, a föld felszíne alatt mintegy 500 méter mélységben kialakított rakétabázison tárolják az elmúlt hónapokban kikísérletezett 'Emád elnevezésű föld-föld rakétákat. Washington, személyesen Obama elnök még 2015. végén újabb szankciókat fontolgatott Teherán ellen az atomtöltetű robbanófejjel is felszerelhető 'Emád ballisztikus rakéták csatasorba állítása miatt - jelenti a Tasznim Iráni Hírügynökség.
Zoom
Áli Láridzsáni házelnök (középütt) megszemléli a rakétákat (fotó: Tasznim)
Az iráni tervezésű és gyártású 'Emád (عماد) rakéta egyik korábbi kísérleti indítására már 2015. október 15-én sor került, s erről annak idején a FARS Iráni Hírügynökség is részletesen beszámolt, sőt, egy videót is kitett. A videón láthatók, hallhatók az indítást megelőző pillanatok, az ilyenkor szokásos imádság, majd az indítás és a rakéta röppályának követése.
A tavaly októberben kísérletképpen indított 'Emád rakéta legnagyobb hatótávolsága „csak” 1700 kilométer volt, ám a későbbi tökéletesítések jóvoltából az akciórádiusza most már 1800-2000 kilométer között van.
Zoom
Emád rakéták a föld gyomrában (fotó: Tasznim)
Az 'Emád föld-föld, közepes hatótávolságú rakétát 750 kilogrammos robbanófejjel lehet ellátni, amely szükség esetén nukleáris robbanófej is lehet. Obama elnök a tavalyi esztendő végén éppen ezen utóbbi tény miatt fontolgatta, hogy Washington a rakétaprogramja miatt újabb szankciókkal sújtja Teheránt.
Irán 2016 végére szándékozik csatasorba állítani az összes új rakétarendszerét, s azt az Iráni Honvédelmi Minisztérium az Iráni Forradalmi Gárda légierejének rendelkezésére bocsátja. Meg kell jegyezni, hogy az iráni rakétarendszerek kifejlesztése és közeli csatasorba állítása miatt Washingtont érthető módon leginkább Izrael és Szaúd-Arábia ösztökéli a perzsák elleni szankciók elrendelésére.
El-Kudszi – Kuruc.info