Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelenti csütörtökön, hogy véget ért Nyugat-Afrikában az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány, miután megszűnt a betegség terjedése az utolsó még érintett országban, Libériában is - derült ki a WHO szerdán kiadott közleményéből, amely szerint az utóbbi két évben több mint 11 ezer halálos áldozatot követelt a kór.
"Csütörtökön lesz 42. napja, hogy az utolsó, ebolával fertőzött beteg tesztje negatív lett", ez az időtartam a vírus maximális lappangási idejének kétszerese - derült ki az ENSZ szakosított szerve által közzétett közleményből.
Az először 40 évvel ezelőtt azonosított, vérzéses lázat okozó vírus 2013 decemberében Guinea déli részén ütötte fel a fejét, majd innen terjedt tovább a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra. A járvány ezt a három nyugat-afrikai országot érintette a legsúlyosabban, őket a sorban Nigéria és Mali követte.
Két év alatt összesen tíz országot ért utol a kór, köztük Spanyolországot és az Egyesült Államokat is. A hivatalos közlések szerint a 28 637 feljegyzett esetből 11 315 végződött halállal. Ezek az adatok azonban a WHO szerint alulbecsültek.
Sierra Leonét november 7-én, Guineát december 29-én nyilvánította ebolamentessé az Egészségügyi Világszervezet, és "holnap helyi idő szerint reggel 9 órakor Libéria" is megkapja ezt a minősítést - mondta az AFP francia hírügynökségnek Tolbert Nyensuah libériai egészségügyiminiszter-helyettes szerdán.
A betegség kockázata azonban továbbra is fennáll, mivel a vírus a megfertőzött túlélők bizonyos testnedveiben, többek között a spermában még 9 hónapig is életben maradhat. Libériában emiatt kétszer is regisztráltak újabb eseteket azután, hogy először májusban, majd szeptemberben már ebolamentessé nyilvánították az országot.
A több mint két éven át tartó ebolajárvány tetőpontján a betegség által legjobban érintett országok, köztük Libéria világvégi jelenetek színterévé váltak. Brownie Samukai libériai védelmi miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy a betegség "létében" fenyegeti hazáját, úgy terjed, mint az erdőtűz, és mindent elpusztít, ami az útjába kerül.
Az ebolajárvány teljesen felforgatta az érintett országokban élők megszokott életmódját. A lakosságnak egyebek mellett javasolták, hogy kerüljenek el mindenféle fizikai érintkezést az élőkkel, de még a halottakkal is. A tiltásokat rendkívül nehezen fogadták a különböző temetkezési rítusokhoz, például a halott mosdatásához ragaszkodó nyugat-afrikai népek.
Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték. A vírus a már tüneteket mutató beteg testnedveivel való közvetlen érintkezéssel terjed.
(MTI)