Súlyos veszélybe sodorta a migrációs válság az Európai Uniót - jelentette ki Manuel Valls francia miniszterelnök Davosban. A vezető szerint az összes bevándorló befogadása az európai társadalmak teljes megingását eredményezné.
Manuel Valls a BBC-nek adott interjúban kifejtette: addig marad Franciaországban a mostani terrorkészültségi szint, amíg egy totális globális háborúban le nem győzik az Iszlám Államot. Az intézkedéseket a november 13-ai párizsi támadások után vezették be, majd három hónappal meghosszabbították.
A francia miniszterelnök szerint egyszerre kell harcolni a terrorszervezet ellen Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsia más részein is.
A schengeni változásokról elmondta, egyetért a nemzetek külső határainak megerősítésével és ellenőrzésével, hiszen "ha Európa képtelen megvédeni saját határait, azzal saját létezését kérdőjelezi meg".
Arra a kérdésre, hogy milyen félelmeket táplál az útlevél-mentes schengeni határövezet rizikóival szemben, azt válaszolta, eljött az idő, amikor "komoly veszélybe került az európaiság fogalma".
Később Angela Merkel német kancellár külpolitikáját kritizálta. Valls szerint bátor, de egyben rossz lépés volt "meghívni" Németországba a "menekülteket", mert hatalmas változást idézett elő a bevándorlási folyamatokban.
Hozzátette: a kölni események után Németország, Európa északi államai, Ausztria, és a balkáni országok is hatalmas veszélynek vannak kitéve. A migránsok beáramlása nem csökken, így sürgős, hogy minél előbb megoldást találjanak a határvédelemre.
(MTI)