Oroszországban eddig 126 ember halt meg az idei influenzajárványban - jelentette be pénteken Oleg Szalagaj, az orosz egészségügyi minisztérium szóvivője.
Szentpéterváron pénteken bezártak tíz iskolát és egy óvodát is az influenzajárvány miatt - mondta az észak-oroszországi metropolisz oktatásügyi bizottságának egy illetékese, hozzáfűzve, hogy ezenfelül felfüggesztették az oktatást több mint ezer iskolai osztályban és közel háromszáz óvodai csoportban is.
A hét elején Tatyjana Zaszuhina, a város egészségügyi bizottságának elnökhelyettese bejelentette, hogy Szentpéterváron az influenzajárvány miatt az orvosi rendelőintézetek hatnapos munkahétre térnek át.
Oroszországban már második hete influenza- és más vírusos légúti megbetegedések okozta járvány van. A különböző vírustörzsek között az orosz egészségügyi laboratóriumok az esetek 96 százalékában az új típusú, H1N1-es influenzavírust mutatták ki, amely így a megbetegedések túlnyomó többségéért felelős. A H3N2 típusú vírust az esetek 2,5 százalékában, míg az influenza B vírust az esetek 1,3 százalékában mutatták ki.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben, a Mexikóban és Egyesült Államokban feljegyzett esetek után figyelmeztetett először az emberi, a madár- és a sertésinfluenza-vírus genetikai keveredésével létrejött H1N1 vírus által okozott világméretű járványra, amely 2010-ig 214 országban összesen 18 500 halálos áldozatot követelt.
(MTI)