A legtöbben elutasítják Ausztriában az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) aláírását - derül ki az Österreich című osztrák lap által pénteken közölt felmérésből.
A Gallup intézet a hét első felében végzett felmérése szerint az osztrákok 71 százaléka ellenzi az egyezmény létrejöttét, 74 százalék szerint pedig a lakosság nem kap elegendő információt az esetleges megállapodás körülményeiről. A felmérésben 800 ember vett részt, akiknek 45 százaléka úgy véli, hogy a CETA Ausztria számára inkább hátrányos lenne, és nagyjából ugyanennyien népszavazást tartanának a szabadkereskedelmi egyezmény elfogadása előtt.
A leghatározottabban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szavazói utasítják el, az Osztrák Néppárt (ÖVP) támogatói megosztottak a kérdésben, és a liberális Neos párt szavazói állnak ki leginkább a CETA mellett.
A környezetvédők és a civil szervezetek tiltakozása ellenére az osztrák kormány kedden formálisan is szabad utat adott a CETA aláírásának – közölte a gazdasági miniszter szóvivője. Ausztria a befektetési feltételek pontosítására és átláthatóságára törekszik, valamint a többnyelvű befektetési bíróság létrehozását szorgalmazza.
(MTI)
Kapcsolódó: