Tovább kell dolgozni a "menekültek" európai uniós tagállamok közötti elosztásának ügyén – mondta a német kancellár egy hétfő esti televíziós interjúban.
Zoom
Angela Merkel az ARD országos köztelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a "menekültek" ügye mindenekelőtt globális probléma, de nagy európai kihívás is, és a tagállamok közötti szolidaritás "nem megfelelő", ezért tovább kell küzdeni a "feladatok jobb elosztásáért".
Valamennyi tagország egyetért abban, hogy az EU külső határát hatékonyabban kell védeni, és egyetértés van abban is, hogy küzdeni kell a menekülésre késztető okok megszüntetéséért és azért, hogy a "menekültek" jobb ellátást kapjanak a hazájuk közelében. Az EU-ban tartózkodó "menekültek" tagállamok közötti elosztásával azonban "még mindig nagy gondok vannak", ezért tovább kell folytatni a munkát, bár "nem ez az első téma, amelyen egy évnél hosszabb ideig kell dolgozni" – mondta Angela Merkel.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kedden kezdődő tisztújító kongresszusáról a többi között elmondta, hogy pártja kiáll az elutasított menedékkérők távozása mellett. A védelemre nem szoruló kérelmezőknek barátságosan is meg lehet mondani, hogy haza kell menniük, szükség esetén pedig a "jogállam erejével" kell gondoskodni távozásukról, ami elengedhetetlen, mert a befogadó közösség különben nem tud segíteni a valóban védelemre szorulóknak – mondta a CDU vezetője, aki a kongresszuson ismét elindul a pártelnöki tisztségért.
Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy senki sem pótolhatatlan, és hosszú mérlegelés után döntött úgy, hogy "még egyszer" megpályázza az elnökséget és kancellárjelöltként vezeti pártját a 2017 őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában. Aláhúzta, hogy a vállalás nemcsak a kampányra érvényes, hanem a teljes következő kormányzati ciklusra szól.
Hozzátette, hogy a 2005-ben kezdett kormányzás eredményeire építve a CDU a vezetésével "iránymutatással tud szolgálni nehéz időkben", márpedig a következő évek a globalizáció és a digitalizáció eddigi fejleményei alapján nem ígérkeznek éppen könnyűnek.
Arra a kérdésre, hogy a küldöttek a menekültválság körüli viták, feszültségek után milyen választási eredménnyel erősíthetik meg tisztségében, azt mondta, hogy "őszinte eredményre" számít.
A bajor testvérpárttal (CSU) a befogadható "menekültek" létszámának évi 200 ezres felső határáról folytatott vitáról Angela Merkel elmondta, hogy továbbra sem egyezik a pártszövetség tagjainak álláspontja, de ez más ügyekben is előfordul, és együtt lehet élni vele.
(MTI nyomán)