Raffaele Nogaro, az olaszországi Casertai Egyházmegye volt püspöke nyíltan kimondta: inkább pusztuljon el a kereszténység, jusson hatalomra az iszlám, de a migránsokon akkor is segíteni kell!
Zoom
Nogaro és a migránsimádó pápa - egy húron pendülnek
A 84 esztendős pap a következőképpen vélekedett: „Morálisan és a hit emberének szemszögéből nézve én kész lennék az összes templomot mecsetté alakítani, ha ez fontos lenne az ügy szempontjából, és ezzel segítenénk a szegény és szerencsétlen férfiak és nők életét megmenteni. Krisztus nem azért jött a Földre, hogy templomokat építsen, hanem azért, hogy segítse az embereket, függetlenül azok fajától, vallásától vagy nemzetiségétől” – jelentette ki a korábbi püspök.
Nogaro nem mulasztotta el a bevándorlásellenes olasz belügyminiszter, Matteo Salvini bírálatát sem: „Vannak politikusok, akik beszédeikben továbbra is a deportálásokról prédikálnak, és a legrosszabb ebben az egészben, hogy teszik ezt koronát (?) és rózsát szorongatva a kezükben, miközben Isten nevét is hiába a szájukra veszik. Ez nagy bűn” – fakadt ki az aggastyán pap. Az utalás Matteo Salvinire vonatkozik, aki a legutóbbi választási kampány során a milánói székesegyház előtt tartott nagyszabású választási gyűlésen piros rózsát tartott a kezében, és megesküdött, hogy a Szent Evangéliumokban, valamint az olasz alkotmányban foglaltakat betartja.
Hiába azonban az egyházi hierarchia részéről a belügyminiszter személyére irányzott sok éles kritika, a közvélemény-kutatások szerint Matteo Salvini az a politikus Olaszországban, akiben a leginkább megbíznak az emberek. Ami arra utal, hogy egyre táguló szakadék húzódik a bevándorlást támogató katolikus papok és a hívek között.
Könnyű lenne a 84 esztendős Nogero atyáról azt mondani, időskori agyérelmeszesedésben szenved. De korántsem biztos, hogy ez a helyzet. Amikor például Matteo Salvini nem volt hajlandó megadni a kikötési engedélyt az Aquarius nevű, betolakodókat szállító hajó számára, több olasz püspök is tiltakozott. A szicíliai Agrigento érseke, Francesco Montenegro bíboros a következőképpen vélekedett: „Jézus az, aki hajón érkezik hozzánk, Ő az a felnőtt vagy gyerek, aki a tengerbe fullad, és Jézus az, aki a szemétben turkál, hogy némi élelemhez jusson.”
Francesco Montenegro éles bírálattal illette a tömeges migráció megfékezésén munkálkodó politikusokat, „érzéketlenséggel és közömbösséggel” vádolva őket.Mint mondta, a keresztények között vannak, akik „megteremtik a szegénységet, majd eltaszítják a szegényeket, mivel bosszantóak a számukra, és hagyják őket meghalni”.
P. O. - EU Times - Breitbart nyomán