Hollandiában egy "bevándorló hátterű férfi" egy 18 éves értelmi fogyatékos lánnyal erőszakoskodott. A helyi bíróság azonban azért hozott a szokásosnál enyhébb ítéletet, hogy a vádlott ne veszítse el tartózkodási engedélyét az eset miatt. A döntésen nemcsak a lány rokonai háborodtak fel, hanem a holland politikusok és állampolgárok is.
Zoom
A lány kezdheti elölről a bírósági tortúrát, Zaman "S."-nek ugyanis ez az ítélet sem tetszett, és fellebbezett (fotó: Matty Van Wijnbergen)
A vádlott szerint közös megegyezésen alapult az aktus, és, "bár lehettek esetleg kommunikációs problémák, a sértett alapvetően nem tiltakozott". A lány teljesen mást állít, ám a napokban hozott ítélet alapján úgy tűnik, hogy a bíróság az afgán férfi mellé állt.
Annak ellenére, hogy az ügyész minimum 2 éves szabadságvesztést szeretett volna elérni, a bíró kevésbé súlyos büntetést rótt ki a vádlottra annak érdekében, hogy az elkerülje a kitoloncolást. A bíró elismerte, hogy az ilyen bűncselekményért normál esetben 24 hónap börtönbüntetés jár, azonban ő mégis 20 hónapról döntött. Szerinte ugyanis
nem cél, hogy az esetnek messzemenő bevándorlási jogi következményei legyenek.
Ezzel pedig egy új ítélkezési joggyakorlat veheti kezdetét, miszerint a tartózkodási engedély megmaradása érdekében a bíróságok direkt enyhébb ítéleteket hoznak.
Az ítélet hatalmas médiavisszhangot és felháborodást váltott ki. Az értelmi fogyatékos lány családja szerint nem lenne szabad, hogy egy ilyen súlyos bűncselekménynél a tartózkodási engedély esetleges elveszítése egyáltalán megfontolás tárgyát képezze. Az ügy miatt az érintett holland településen még tüntetések is voltak, sőt, a kormányzó párt is magyarázatot követelt az igazságügyi minisztertől. A sértett édesapja pedig úgy nyilatkozott: lehet, hogy a férfi hazájában ez normális dolog, de Hollandiában nem.
(De Telegraaf - Mandiner nyomán)