Hogy mi lehet ez a csodálatos ajándék? Nem más, mint három szépséges ortodox zsidó rabbi... Ezt tudhatjuk meg az MTI alább olvasható híréből.
Zoom
A német főváros rabbiképző intézete, az 1873-ban alapított Rabbinerseminar zu Berlin három végzett hallgatóját a Prenzlauer Berg nevű városrészben működő Beth Zion zsinagógában avatták rabbivá, a zsidó vallás hivatalos tanítójává.
Az ünnepségen részt vett Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Michael Müller berlini kormányzó polgármester és Heiko Maas német külügyminiszter. A miniszter ünnepi köszöntőjében kiemelte: "ajándék, méghozzá érdemtelenül kapott ajándék, de a jogállamunk és a demokráciánk iránti megelőlegezett bizalom" jele, hogy Németország legnagyobb zsidó közössége Berlinben él, abban a városban, ahol "eldöntötték és megtervezték a zsidók deportálását és legyilkolását".
"Minden erőnkkel meg kell őriznünk és meg kell védenünk ezt az ajándékot" – hangsúlyozta a német diplomácia vezetője. Mint mondta, "elborzasztja", hogy a német utcákon "ismét látni náci karlendítést és gyűlölködő lózungokat harsogó emberek menetelését", és ismét megjelentek az országban "szellemi gyújtogatók, akik megfosztják emberi méltóságuktól a más származású vagy vallású embereket".
Ezt Németország nem engedheti meg, "együtt meg kell védenünk szabadságunkat és nyitott társadalmunkat" – mondta Heiko Maas.
A "holokauszt utáni Németországban" először 2009-ben avattak ortodox rabbit, Münchenben. Időközben a lipcsei, a kölni, a würzburgi és a frankfurti ortodox zsidó közösségben is beiktattak rabbikat. A Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) adatai szerint a zsidó vallási közösségeknek országszerte hozzávetőleg százezer tagja és nagyjából hetven rabbija van.