Szaúd-Arábia továbbra is hevesen tagadja, hogy köze lenne annak az ellenzéki újságírónak a meggyilkolásához, aki október 2-án besétált hazája isztambuli konzulátusára, de onnan soha nem jött ki élve. Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró azért ment be, hogy az esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat.
A rijádi rezsimmel szemben álló szaúdi újságíró a Washington Post munkatársa volt. Az amerikai lap csütörtökön bejelentette, hogy a tudomására jutott hang- és videofelvételek szerint Hasogdzsit meggyilkolták a konzulátus épületében.
Zoom
Dzsamál Hasogdzsi (fotó: Mohammed Al-Shaikh)
Rijád ezt továbbra is tagadja, és azt állítja, hogy az újságíró távozott a konzulátusról. A szaúdi belügyminiszter a vezetés ellen irányuló hazugságoknak és alaptalan vádaknak nevezte az ellentétes állításokat. Rijádból egy nyomozócsoport is érkezett Ankarába, hogy a helyi hatóságokkal közösen utána járjon az újságíró eltűnésének. A szunnita királyság még kedden engedélyt adott konzulátusi épületének a török rendőrség általi átkutatásához, mindez azonban eddig nem történt meg.
Török biztonsági szakértők korábban azonban arra a következtetésre jutottak, hogy Hasogdzsit a konzulátusra érkezése után meggyilkolták. A Milliyet és a Sözcü című török napilapok úgy tudják, hogy Hasogdzsi az okosórájával rögzített egy veszekedést, amelybe a konzulátuson keveredett, s a felvételt megküldte az épület előtt várakozó jegyesének egy mobiltelefonra.
Amerikai titkosszolgálati jelentések szerint Szaúd-Arábia vissza akarta csalogatni az újságírót az országba.
Ankara egyelőre visszafogott a Szaúd-Arábia elleni közvetlen vádakkal, a török sajtó azonban naponta közöl a rendőrségi nyomozással felmerült újabb részleteket az ügyben.
(Index)