Megállapodás született a tűzszünetről a Hamász és Izrael között – jelentette az izraeli katonai rádió kedd este. A rádió szerint a Hamász bejelentette a tűzszünetet, amit Izrael hallgatólagosan tudomásul vett.
Az izraeli hatóságok azt közölték, hogy amennyiben az övezetből nem érkezik több lövedék, akkor szintén abbahagyják a gázai célpontok elleni csapásokat, és ezzel elismerték az egyezség tényét.
A Háárec izraeli lapnak nyilatkozó kormányzati illetékes szerint a Hamász négy diplomáciai csatorna, Egyiptom, az ENSZ, Norvégia és Svájc igénybevételével kérte a tűzszünetet Jeruzsálemtől. „Igen érzékeny a helyzet, egyetlen aknagránát is új helyzetet teremthet” – mondta az egyik illetékes a tűzszünet törékenységét érzékeltetve.
Az elmúlt nap során hétfő délutántól több mint négyszázhatvan rakétát indított útnak az övezetből a Hamász, és a kisebb, de harciasabb Iszlám Dzsihád, amire Izrael mintegy százhatvan válaszcsapást zúdított a levegőből, a szárazföldről és a tengerről.
Az izraeli biztonsági tanács keddi ülésén a hadsereg vezetői, a vezérkari főnök, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat főnöke és a katonai hírszerzés vezetője egy emberként a Gáza elleni izraeli csapások leállítását, és nem a fokozását javasolták a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint. Az egyiptomi javaslatot támogatták a tűzszüneti tárgyalások folytatásáról és a békés rendezésről.
„Ha tovább növeltük volna a katonai támadásokat, akkor elkezdték volna lőni Tel-Avivot, és akkor azt kérdezhetnénk magunktól, miért nem álltunk le” – idézte a ynet a biztonsági kabinet egyik néven nem nevezett tagját.
A kabinet csaknem hét órán át tartó keddi ülésén úgy határoztak, hogy felhatalmazzák a hadsereget a szükséges lépések megtételére.
Az elmúlt nap kölcsönös rakétacsapásai nyomán Izraelben, az övezettől északra lévő Askelonban meghalt egy férfi, és életveszélyesen megsebesült egy nő, valamint több tucat könnyebb sebesülést okoztak a vaskupola védelmi rendszeren áthatoló rakéták robbanásakor keletkező szilánkok és srapnelek.
Az elmúlt nap kölcsönös rakétacsapásai nyomán Izraelben, az övezettől északra lévő Askelonban meghalt egy férfi, és életveszélyesen megsebesült egy nő, valamint több tucat könnyebb sebesülést okoztak a vaskupola védelmi rendszeren áthatoló rakéták robbanásakor keletkező szilánkok és srapnelek.
A gázai oldalon palesztin források szerint heten vesztették életüket az elmúlt nap harcaiban.
(MTI nyomán)
Frissítés: 400-ból csak 100 rakétát tudtak elfogni