Az új, önálló ukrán ortodox egyháznál cáfolták azokat a közösségi portálokon terjedő híreszteléseket, amelyek szerint az Oroszországtól független egyház létrejöttétől érvénytelenné válnának Ukrajnában azok a keresztelések és esketések, amelyeket a moszkvai patriarkátus joghatóságát elismerő templomokban végeztek el.
Az 1+1 ukrán televízióban csütörtökön Ivan Szidor, a kijevi Szent Szófia-székesegyház papja határozottan cáfolta, hogy érvénytelenítenék a szentségeket. Külön kérte az embereket, hogy semmi esetre se kereszteljék újra a gyerekeket és ne kössék újra házasságukat.
Kifejtette, hogy bár voltak eseteket, amikor a gyermeket a kijevi patriarkátusban keresztelték meg, és a moszkvai patriakrátusban azt mondták, hogy ez a szentség érvénytelen, tessék újrakeresztelni. Ez helytelen álláspont, mert épp az újrakeresztelés az, ami bűnnek számít. Ivan Szidor szavai szerint a szóbeszédet a szentségek állítólagos érvénytelenítéséről Oroszországból terjesztik olyanok, akik nem érdekeltek az ukrán egyház függetlenségében.
„Ezt azokhoz a kijelentésekhez tudom hasonlítani, amelyek arról szólnak, hogy most majd vérontás lesz, mert erővel fogják kényszeríteni az embereket az átállásra (a moszkvai patriarkátustól az új ukrán egyházhoz). Ezt is azok az emberek, erők, újságírók terjesztik, akik az orosz egyház érdekeit szolgálják. Számunkra viszont úgy jobb, ha az egyesülés szabad és békés” – hangsúlyozta.
A tavaly december közepén Kijevben megtartott egyházegyesítő gyűléstől a moszkvai patriarkátushoz hű ukrán ortodox egyházi szervezet püspöki kara – két tagja kivételével – testületileg távol maradt, és azóta sem ismeri el legitimnek az új autokefál ukrán egyházat. Azóta viszont országszerte megkezdődött a moszkvai patriarkátus alá tartozó plébániák átállása az új egyesített és önálló ortodox ukrán egyházhoz, az UNIAN ukrán hírügynökség adatai alapján eddig már csaknem ötven templom gyülekezete állt át.
Moszkva sem ismeri el legitimnek az új ukrán ortodox egyházat. Orosz egyházi és állami vezetők sűrűn hangoztatják már hónapok óta azon félelmüket, hogy az új ukrán egyház megalapítása nyomán erőszakos templomfoglalások kezdődhetnek Ukrajnában.
Petro Porosenko ukrán elnök tavaly áprilisban I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkához fordult azzal a kéréssel, hogy nyilvánítsa autokefál, azaz önálló nemzeti egyházzá az ukrán ortodox egyházat. A konstantinápolyi pátriárka idén január 6-án adta át a tomoszt, azaz az autokefál státust kimondó iratot az új ukrán ortodox egyház fejének. Ezt azután tette meg, hogy az addig nem egységes ukrán ortodox egyház tavaly december közepén egyházegyesítő gyűlést tartott és újjáalakult, valamint új vezetőt választott Epifanyij metropolita személyében.
Az egyházegyesítésig Ukrajnában három ortodox egyházi szervezet működött. A moszkvai patriarkátus ukrán ortodox egyháza – amelyet Ukrajnában rövidítve moszkvai patriarkátusként neveznek – , és amely továbbra is az orosz ortodox egyház joghatóságát ismeri el. Ebből a kijevi patriarkátus ukrán ortodox egyháza néven még 1992-ben szakadt ki Filaret pátriárka vezetésével egy szárny, már akkor azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának Oroszországtól független, saját nemzeti ortodox egyháza legyen.
Moszkva viszont nem ismerte el a kijevi patriarkátus függetlenségét, és szakadárnak tekintette. A harmadik és legkisebb az úgynevezett autokefál ortodox egyház volt, amelyet Moszkva szintén szakadárnak tekintett. Utóbbi kettő az egyházegyesítés után feloszlatta magát.
(MTI)