A napokban jelent meg egy finn szakértőgárda által összeállított elemzés arról, hogy mennyibe kerül ellátni, segélyezni, "integrálni" (ami ugye lehetetlen - a szerk.) egy-egy bevándorlót. A statisztikai adatokból kiderült, hogy egy iraki migráns ellátása körülbelül 215 millió forintba kerül (gyermek nélkül), míg egy szomáliai migráns ellátása közel 300 millió forintba kerül élete során.
Zoom
Fotó: Reuters/Vesa Moilanen
A Suomen Perusta kutatóközpont nemrégiben megjelent tanulmányában azzal foglalkozott, hogy mekkora mértékben terheli meg a finn államkasszát és szociális ellátórendszert a bevándorlók anyagi támogatása. Az összegeket a bevándorlók teljes életére vetítették ki, s azt vizsgálták, hogy a migránsoktól érkező bevételek (adófizetés) hogyan aránylanak a kiadásokhoz (szociális ellátás biztosítása, segélyezés, "integrálás" költségei). A Finn Statisztikai Hivatal, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium adatait felhasználva a think tank arra a következtetésre jutott, hogy a kiadások hatalmas mértékben meghaladják a megtérülő bevételeket.
Az elemzés során az iraki és szomáliai menedékkérőket, "menekülteket" vizsgálták, mivel ebből a két országból érkezik a legtöbb bevándorló Finnországba. A tanulmány megjegyzi, hogy "humanitárius bevándorlás" címen menedékkérők, "kvóta-menekültek" és teljes családok tömegei érkeznek 2015-től folyamatosan az országba. A legfontosabb statisztika 2015-re datálható, amikor nagyjából 32 000 fő bevándorló érkezett az állam területére letelepedési szándékkal. A konkrét számokat vizsgálva a következő adatok olvashatók ki az átfogó tanulmányból:
  • Egy 20–24 éves kora között Finnországba érkező iraki migráns életen át tartó szociális ellátása, segélyezése, integrálása 690 000 euróba, azaz nagyjából 215 millió forintba kerül gyermek nélkül. Gyermekkel körülbelül 844 000 euróba, ami 265 millió forintnak felel meg.
  • Egy 20–24 éves kora között Finnországba érkező szomáliai migráns életen át tartó szociális ellátása, segélyezése, "integrálása" 951 000 euróba, azaz körülbelül 300 millió forintba kerül gyermek nélkül. Gyermekkel 1 343 000 euróba, ami nagyjából 420 millió forintnak felel meg.
Az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy a finn kormány 2016-ban – a 2015-ös migrációs krízis után – 750 millió eurót különített el az éves költségvetésben a felmerülő költségek fedezésére. 620 millió eurót a migránsok befogadására szántak, míg 130 millió eurót a "társadalmi és kulturális integrációjukra".
A Suomen Perusta kutatóközpont tanulmánya arra is rávilágít, hogy a második generációs bevándorlók esetében – akik már Finnország területén nőttek fel – a társadalmi és gazdasági "kirekesztettség" 6–8-szor magasabb, mint a finn születésű fiatal állampolgárok esetében. Annak ellenére, hogy a második generációs fiatal migránsok már Finnországban részesültek oktatásban, máig kimagaslóan sokan "kirekesztettek" közülük. Az elemzés azt is megállapítja, hogy a menedékkérők esetében sokkal alacsonyabb a várható nyugdíjösszeg. Orvosi ellátásuk sokkal költségesebb, mivel plusz kiadások merülhetnek fel gyógyításuk során (például a fordítás díja).
A dokumentum két következtetést von le a statisztikákból. Az egyik az, hogy Finnország közpénzügyi helyzete szempontjából az lenne a legjobb, ha az ország egyáltalán nem fogadna be olyan migránsokat, akik esetében több a ráfordítás, mint a bevétel. Az iraki és szomáliai bevándorlók és menedékkérők kapcsán a szerzők összegzése a következő:
A tanulmány konklúziója az, hogy Finnország közpénzügyi szempontjából nem hasznos befogadni olyan személyeket, akik Irakban vagy Szomáliában születtek.
(Mandiner nyomán)