Izraelben ma délután döntő fordulat állt be a kormányalakítási alkudozások terén, miután a palesztin pártokat egyesítő Közös Lista nevű választási szövetség két vezető politikusa a Ruvi Rivlin államelnökkel megejtett találkozó folyamán a legutóbbi megméretést két mandátum előnnyel megnyert Kék-Fehér párt elnökét, Binjámin (Beni) Ganzot javasolta a zsidó állam következő miniszterelnökének – írja a Má’áriv című izraeli újság.
Zoom
Ruvi Rivlin államelnök és a palesztin párt két politikusa, Ájmán Aude és Áhmád Tíbi az államelnöki rezidencián (fotók: Jonátán Sindel)
Ez pedig azt jelenti, hogy jelen állás szerint Beni Ganz 57 képviselő támogatását élvezi: 33 Káhol-Láván (Kék-Fehér), 13 Há-Resimá Há-Mesutefet (Közös Lista), 6 ’Ávodá-Geser (Munkapárt-Híd) és 5 Há-Máháné Há-Demokráti (Demokratikus Tábor). Bibi Netanjáhu ezzel szemben csak 55 parlamenti képviselőt tudhat maga mögött: 31 Likud, 9 Sász (a szefárd zsidók vallásos pártja), 8 Jáhádut Há-Torá (Tóra Zsidósága) és 7 Jáminá (Jobbra). A nyolc mandátumot elért Béjténu Jiszráél (Otthonunk, Izrael) elnöke, a szélsőséges, arabgyűlölő Ávigdor Lieberman egyelőre nem támogatja Beni Ganz kormányalakítását, miközben Netanjáhuval még a hadügyminisztersége idejéből származó komoly nézeteltérései vannak.
Zoom
Ájmán Aude és Áhmád Tíbi az államelnöknél
A több kisebb izraeli palesztin (nem a megszállt területeken élő, választójoggal nem rendelkező palesztinokról van szó – H. J.) pártok összeállt választási koalíció vezetőségében az elmúlt napokban szinte késhegyre menő viták voltak arról, hogy javasolhatnak-e a palesztinok egy cionista pártot, személy szerint egy megszálló, szélsőségesen nacionalista, volt vezérkari főnököt, Beni Ganzot miniszterelnöknek. Végül ma késő délután a Közös Lista két vezető politikusa, Ájmán ’Aude pártelnök és Áhmád Tíbi az államelnökkel, Ruvi Rivlinnel a megbeszélésük során közölték, hogy a palesztin párt Beni Ganz miniszterelnöki kinevezését támogatja. Pontosabban, azt szeretnék, ha Rivlin elnök Ganzot kérné föl a kormányalakításra.
Nemrégiben a véresszájú, még a szovjet Moldovából Izraelbe vándorolt Ávigdor Lieberman (Budapest egykori „díszvendége”) azt kérdezte a kamerák kereszttüzében a Haifában született Ájmán ’Audétől, a Közös Lista elnökétől az izraeli parlamentben: „Egyáltalán mit keres maga Izraelben? Maga a palesztin állam létrehozását támogatja, ezért menjen a palesztin parlamentbe!” Valószínűleg erre a megjegyzésre is utalt Ájmán ’Aude, amikor ma az izraeli államelnökkel való találkozón kijelentette: „Legitim közösséggé váltunk Izraelben. Senki nem ajándékozza nekünk ezt a legitimációt, hanem mi harcoljuk ki magunknak”, hangsúlyozta Ájmán ’Aude, majd így folytatta: „Az arab szavazók meg akarták változtatni ennek az országnak a kormányát, s ugyanezt kívánta az izraeli zsidó szavazók többsége is – Véget kell vetni a Netanjáhu hatalmának!”
Zoom
Ájmán Aude gyermekeivel szavaz a 2015-ös választásokon Haifában (fotó: Záher332)
Persze egyáltalán nem biztos, hogy Ruvi Rivlin államelnök a ma délutáni fejlemény tudatában Beni Ganzot bízza meg a kormányalakítással, hiszen még folynak az alkudozások. De az is elképzelhető, hogy az államelnök a kevesebb parlamenti képviselő támogatását bíró Binjámin Netanjáhut bízza meg… Sőt, azt sem lehet kizárni, hogy Beni Ganz végül Netanjáhuval és Liebermannal egy széles alapokon nyugvó nemzeti egységkormány megalakítását kezdeményezi majd (Azért, hogy ne kelljen a palesztin képviselőkre támaszkodni – H. J.)
Hering J. – Kuruc.info
Hétfői frissítés: Ismét Bibi tört az élre – Ganztól három arab képviselő megvonta a bizalmát
Amint arról fentebb beszámoltunk: a kisebb izraeli palesztin pártokból összeállt, s a legutóbbi választások eredményeként 13 mandátummal rendelkező Közös Lista nevű választási koalíció tegnap délután még azt javasolta Ruvi Rivlin államelnöknek, hogy a kormányalakítással Beni Ganzot, a Kék-Fehér párt elnökét bízza meg. A tegnapi fejlemény jóvoltából Beni Ganzot 57, míg az ellenlábas Bibi Netanjáhut csak 55 parlamenti képviselő támogatta – volna. A legújabb állás szerint azonban Bibinek egy képviselővel megint több támogatója van, mint ellenlábasának, Ganznak – írja a Má’áriv című újság.
Zoom
Dzsamál Zahálká, a Bálád elnöke a Kneszetben széttépi az államalkotó nemzet fogalmát meghatározó rasszista izraeli törvényt (fotó: parlamenti tv)
A legújabb fordulat, három palesztin parlamenti képviselő, a Közös Lista három politikusa bejelentette, hogy ők bizony nem támogatják a Bibi szélsőjobboldali, rasszista, palesztin területeket megszálló politikájától nem nagyon eltérő Beni Ganzot. Így aztán a legújabb állás szerint Bibi 55, míg Ganz csak 54 parlamenti képviselő támogatását élvezi. Ebből nem nehéz megjósolni, hogy ha nem lesz újabb meglepetés, az államelnök Netanjáhut bízza meg az újabb kormányalakítással.
Az arab Közös Lista és az államelnök közti megbeszélés után néhány órával Áhmád Tíbi, a Közös Lista frakcióvezetője még tegnap este a következő szövegű levelet juttatta el Ruvi Rivlin zsidó államfőnek:
Mélyen Tisztelt Elnök Úr!
Szeretném közölni Méltóságoddal, hogy a Bálád három parlamenti képviselője engem, mint a frakció vezetőjét fölkért a következők bejelentésére: a Közös Listának a Beni Ganz parlamenti képviselőre vonatkozó mai ajánlását ők hárman nem támogatják, s ezért az ajánlás csak 10 parlamenti képviselő (a Hádás, Rá’ám és aTá’ál parlamenti képviselői), s nem pedig 13 képviselő nevében történt.
Kiváló Tisztelettel,
Áhmád Tíbi parlamenti képviselő, a Közös Lista frakcióelnöke
Zoom
Áhmád Tíbi héber nyelvű levele Ruvi Rivlin államelnöknek
A három képviselővel rendelkező Bálád nevű palesztin párt már a Beni Ganz ajánlásáról szóló belső viták során kifejtette, hogy a Kék-Fehér párt elnöke a palesztinok számára nem alternatíva Netanjáhuval szemben, miután Ganz ismert a Bibiétől nem sokban eltérő szélsőjobboldali nézeteiről, valamint a véres és agresszív katonai múltjáról (vezérkari főnök is volt – H. J.). A Bálád politikusai azt is fölhozták ellenérvként, hogy Beni Ganz végül majd széles alapokon nyugvó nemzeti egységkormányt szeretne megalakítani a Likuddal és a véresszájú Ávigdor Lieberman vezette Béjténu Jiszráél (Otthonunk, Izrael – ביתנו ישראל) nevű párttal, s ehhez a palesztinoknak nem szabad asszisztálni.
Zoom
A Bálád párt arab logója. A narancssárga szín még nem jelenti azt, hogy ez lenne a Fidesz testvérpártja
Nem is asszisztáltak, mármint a Bálád három képviselője, s a jelek szerint a Közös Lista pártelnöke, Ájmán ’Aude pártelnök és frakcióvezetője, Áhmád Tíbi tegnap a saját szakállára jelentette be az államelnöknek a Bálád három képviselőjének Ganzot támogató döntését.
Zoom
Dzsamál Zahálká, a Bálád elnöke. Szerinte nincs lényeges különbség Bibi és Beni politikája között (fotó: arab48)
A Bálád (בל'ד) izraeli palesztin párt neve tulajdonképpen mozaikszó (B’rit Leumit Demokrátit – Nemzeti Demokratikus Szövetség), amely 1995-ban alakult azzal a jelszóval, hogy „Izrael minden polgárának az állama”, s nem csak a zsidóké, amiképpen ezt a cionista zsidók meghozta fajvédő törvény leszögezi. A Bálád párt elnöke Dzsamál Zahálká, a Jeruzsálemi Héber Egyetem gyógyszerészeti tanszékének végzettje, Kárá’ palesztin falu szülöttje.
H. J. – Kuruc.info