Az EFE spanyol hírügynökség szerint gyújtogatások, fosztogatások és lakóépületek elleni támadások voltak több városban is.
A Reuters szerint az éjszaka bandák lepték el az utcákat, üzleteket fosztogattak, és ingatlanokat gyújtottak fel. Waldo Albarracín prominens ellenzéki szereplő és akadémikus Twitter-bejegyzése szerint felgyújtották a házát Morales-párti tüntetők. Egy másik, széles körben megosztott videofelvételen pedig emberek láthatók valószínűleg Morales házában, amelynek falait graffitikkel mázolták össze.
Azt egyelőre nem tudni, hogy ki vezeti az országot a következő választásig, ugyanakkor a szenátus második alelnöke, egy ellenzéki szenátor, Jeanine Ánez bejelentette, hogy ő vállalná e tisztséget. A bolíviai törvény értelmében az elnök és alelnök hiányában a hatalmat ideiglenesen a szenátus elnöke veszi át, ugyanakkor az e tisztséget betöltő Adriana Salvatierra is lemondott vasárnap este.
A Reutersnek egy meg nem nevezett alkotmányjogász elmondta, a törvényhozók várhatóan hétfőn találkoznak, hogy megállapodjanak egy ideiglenes bizottság felállításában vagy egy olyan törvényhozó személyében, aki ideiglenes adminisztratív ellenőrzéssel bírna az ország felett.
Az amerikai külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője a Reutersnek elmondta, hogy az Egyesült Államok figyelemmel követi a bolíviai politikai helyzetet, és felszólítja a polgári vezetést, hogy tartsa fenn az ellenőrzést Morales lemondása után. „Felszólítunk mindenkit, hogy tartózkodjon az erőszaktól ebben a feszült időszakban, és továbbra is együtt fogunk működni nemzetközi partnereinkkel annak szavatolása érdekében, hogy Bolívia demokráciája és alkotmányos rendje tartós legyen” – fogalmazott.
(MTI)