Egy isztambuli törvényszék csütörtökön úgy határozott, hogy - egy kivételtől eltekintve - annak ellenére fenntartja a Cumhuriyet nevű török kormánykritikus napilap 12 volt vezetőségi tagja és újságírója ellen kiszabott börtönbüntetéseket, hogy a legfelsőbb bíróság szeptember közepén az ítéletek végrehajtásának megszakításáról és az érintettek szabadon engedéséről döntött - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A Cumhuriyet egykori vezetőségi tagjai, újságírói és munkatársai a 2018 áprilisában hozott ítéletek szerint cikkeikkel "tudatosan és szándékosan támogatták" annak a Fethullah Gülen, török származású, de önkéntes száműzetésben az Egyesült Államokban élő élő muzulmán hitszónoknak a nemzetközi mozgalmát, amelyet a török vezetés a 2016. júliusi puccskísérlet felelősének és terrorszervezetnek tart. A perben 2,5 évtől 7,5 évig terjedő szabadságvesztéseket szabtak ki. Hat ember vonult börtönbe, azonban a legfelsőbb bíróság idén szeptemberi határozata értelmében ötöt közülük még aznap este szabadlábra helyeztek, egyiküket pedig október második felében.
A mostani tárgyaláson Kadri Gürsel újságírót felmentették, ő kapta korábban a legenyhébb büntetést, a 2,5 év börtönt. A csütörtöki döntéssel az ügy ismét a legfelsőbb bírósághoz kerül.
Az isztambuli bíróság a 12 megmaradt vádlott ellen a kiutazási tilalom fenntartását is elrendelte.
A török kormány a 2016 júliusi puccskísérletet követően terrorpropaganda címén száznál is több újságírót záratott börtönbe és hasonló nagyságrendben szüntetett meg sajtóorgánumokat.
(MTI)