Japán egész területén feloldják a koronavírus-járvány lassítása érdekében hozott rendkívüli állapotot - jelentette be hétfőn Abe Sindzó japán miniszterelnök.
Abe azt mondta, hogy két hónap alatt az ország sikeresen megfékezte a járvány terjedését. Hozzátette mindazonáltal, hogy a rendelkezés nem jelenti a járvány végét, s leszögezte: a megelőző intézkedések nagyon fontosak mindaddig, ameddig elérhető lesz az oltás és a hatékony gyógyszeres kezelés.
Nisimura Jaszutosi gazdasági újjáélesztéséért felelős miniszter szintén úgy vélte, hogy a fertőzések számának csökkenése lehetővé teszi a fokozatos újranyitást.
A korlátozásokat a hónap közepén már több prefektúrában feloldották, hétfőn pedig - utolsóként - sor került Tokióra, valamint Kanagavára, Csibára, Szaitamára és Hokkaidóra is.
Továbbra is minden prefektúrának jogában áll saját magának korlátozásokat hoznia. Koike Juriko, Tokió kormányzója a múlt héten azt mondta, a főváros 3 szakaszban tervezi az újranyitást. Ennek keretében először az iskolák és a múzeumok nyitnak újra, majd következnek a színházak és sportlétesítmények is, végül pedig ismét fogadhatnak vendégeket a karaoke-bárok és az éjszakai szórakozóhelyek is.
A miniszterelnök április elején hirdetett rendkívüli állapotot a koronavírus által leginkább érintett hét nagyvárosi körzetre, amelyet április 16-án az egész országra kiterjesztett. A korlátozások eredetileg május 31-ig lettek volna érvényben a 47 prefektúrában.
A világ harmadik legerősebb gazdaságának számító Japánban a többi országhoz képest viszonylag kevés, 16 600 fertőzést regisztráltak eddig. Az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató adatai szerint a Covid-19-be 839-en haltak bele.
Noha a napi új esetszámok szintén csökkenést mutatnak, bírálói azt vetették a kormány szemére, hogy Japánban kevesebbet tesztelnek, mint a többi országban. Több szakértő nem látja azonban indokoltnak a több tesztelést, és ezt azzal magyarázzák, hogy a szigetországban - más országokhoz viszonyítva - sokkal kevesebb a halálos áldozatok, valamint a súlyos tüneteket mutatók száma.
A viszonylag alacsony számok ellenére a járvány okozta károk miatt a japán gazdaság recesszióba süllyedt, a kormány járványügyi rendelkezéseit pedig több bírálat érte. A legfrissebb felmérések szerint a kabinet népszerűsége 30 százalék alá csökkent, ez a legalacsonyabb érték Abe 2012-es hivatalba lépése óta.
(MTI)