Halálra ítéltek Pakisztánban kedden két embert, akik a vád szerint 2012-ben felgyújtottak egy gyárkomplexumot a déli Karacsi városában, megölve körülbelül 260 munkást.
A bíróság megállapította, hogy a tüzet szándékos gyújtogatás okozta. A két elkövető amiatt gyújtotta fel a gyárat, hogy a tulajdonosok nem voltak hajlandóak védelmi pénzt fizetni.
A 2012. szeptember 11-i szerencsétlenségben porig égett a többszintes épület. Ez volt a legsúlyosabb üzemi tragédia Pakisztán történetében.
A karacsi terrorellenes bíróság börtönbüntetésre ítélt további négy embert, mert segédkeztek az elkövetőknek - közölte Ábid Zamán ügyész.
A bíróságoknak nyolc évükbe telt lefolytatni az ország egyik legnagyobb horderejű bűnperét, amelyben mintegy 400 ember tett tanúvallomást.
A pakisztáni ügynökségeknek 2016-ban, az Interpol segítségével sikerült letartóztatniuk a fő gyanúsítottakat, akik Szaúd-Arábiából és Thaiföldről származnak. Az ügynökségek közölték a nyomozókkal, hogy a gyárat azután gyújtották fel, hogy annak tulajdonosa nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni egy olyan bűnözői csoportnak, amelyet feltehetően egy akkor Karacsit uraló politikai párt is támogatott.
(MTI)