Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök felszólította a középiskolás és egyetemista diákok szüleit, vegyék rá gyerekeiket, hogy ne járjanak az engedély nélküli tüntetésekre - jelentette kedden a BelTA fehérorosz állami hírügynökség.
"Vigyék haza a gyerekeiket az utcáról, nehogy bántódásuk essen. A többiekkel szemben mi a törvény teljes szigorával fogunk fellépni" - mondta Lukasenka a hatodik összfehérorosz népgyűlést előkészítő találkozón.
Az elnök ezenkívül úgy vélekedett, hogy a nem engedélyezett tüntetéseken részt vevő diákokat el kell bocsátani az egyetemekről.
"Küldjék őket a hadseregbe, a többieket pedig tegyék ki az utcára. Hadd járkáljanak ott. De az egyetemről zárják ki őket!" - mondta Lukasenka. Hozzátette, hogy ugyanez vonatkozik azokra a tanárokra is, akik csatlakoznak a tüntetésekhez.
Lukasenka korábban többször figyelmeztetett, hogy a nem engedélyezett tiltakozó megmozdulásokon sok a fiatal és az egyetemista. Október 20-án leváltotta három felsőfokú tanintézet rektorát, akik a diákjaik tiltakozó aktivitásának mozgatói voltak.
(MTI)