Több mint 7200 szavazatra növelte előnyét az amerikai elnökválasztáson Georgia államban Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje.
A CNN hírtelevízió és az Edison Research közvélemény-kutató közlése szerint Biden a legfrissebb, közép-európai idő szerint reggel 9 órai adatok szerint 7248 szavazattal vezetett Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök előtt a Fehér Házért folytatott versenyfutásban a 16 elektort adó államban.
A végső győzelemhez 270 elektort kell összegyűjteni; az állás jelenleg 253-214 Biden javára.
Ugyanakkor a szoros verseny miatt megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Georgia államban a voksok száz százalékának a feldolgozása után újra kell majd számolni a szavazatokat, és csak ezután lehet végeredményt hirdetni.
A másik négy államból, ahol még tart a szavazatszámlálás, amelynek az eredményétől az amerikai elnökválasztás kimenetele függ, három államban Biden vezet. A demokrata párti politikus előnye a 20 elektort adó Pennsylvaniában nem egészen 29 ezer, Nevadában (6 elektor) csaknem 23 ezer, Arizonában (11 elektor) pedig majdnem 30 ezer szavazat. Észak-Karolinában, ahol 15 elektori szavazat a tét, Trump vezet csaknem 80 ezer vokssal.
(MTI)