A választási listavezetés után a pártelnökségről is lemondott Thierry Baudet, a holland euroszkeptikus Fórum a Demokráciáért (FvD) párt elnöke, miután a szervezet ifjúsági tagozatánál több vezető tagságát felfüggesztették a hétvégén, mert a WhatsApp internetes csevegőalkalmazáson és az Instagramon keresztül "antiszemita és homofób" üzeneteket osztottak meg egymással - írta az NL Times holland hírportál.
Baudet hétfőn jelentette be, hogy a kirobbant botrány miatt a jövő évi parlamenti választáson nem kíván pártja elsődleges jelöltjei között lenni. Párttársaival eleinte abban állapodtak meg, hogy továbbra is ő marad a párt élén, kedd délután viszont Baudet úgy döntött, lemond a párt vezetéséről is, parlamenti székét viszont megtartja. Azért határozott így, mert az üggyel kapcsolatban kivizsgálást szeretett volna indítani, illetve megvárni annak hivatalos eredményét, de a párton belül magas tisztséget betöltő kollégái szerint ez nem lett volna elég. Az FvD az eset napvilágra kerülése után szinte azonnal elhatárolódott ifjúsági tagozatától.
Távozott a pártból Theo Hiddema, a Hollandiában jól ismert ügyvéd is. A 76 éves politikus azzal szerezte hírnevét, hogy az ellenük folytatott büntetőjogi eljárásokban ő védte többek között a 90-es években gyilkosságsorozatot elkövető, főleg fiatalkorúakból álló Venlo banda tagjait és Meinoud Rost van Tonningent, a második világháború alatt aktív holland nemzetiszocialista párt vezérének özvegyét is.
Sajtóforrások szerint az elnökségi pozícióra Joost Eerdmans pályázik, aki politikai pályafutását a 2002-ben meggyilkolt Pym Fortyn euroszkeptikus politikus pártjában kezdte.
(MTI nyomán)