A Közemberek Pártja nevet vette fel a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) egykori kommunista gerillaszervezetből alakult párt vasárnapi kongresszusán.
A kolumbiai kormánnyal 2016-ban aláírt békemegállapodás óta ez volt a szervezet második kongresszusa. Az egykori gerillákból álló párt megvált korábbi nevétől, a szintén FARC rövidítésű Közös Alternatív Forradalmi Erőtől, amelyet még a békemegállapodás aláírása után választott magának.
"Mi vagyunk a köznép. Ez az új arculatunk. A mai naptól mi vagyunk a közemberek pártja, a béke, a kiegyezés és az életszeretet pártja" - írta a Twitteren Pastor Alape egykori gerillaparancsnok, aki most a párt szóvivője.
Az arculatváltást az is indokolta, hogy 2022-ben parlamenti és elnökválasztást tartanak Kolumbiában. A FARC legutóbbi választási szereplése 2019-ben a helyhatósági voksoláson csúfos kudarcot vallott. Azóta súlyosbodtak a belső ellentétek, és több volt gerillát meggyilkoltak.
A 2016-ban kötött békemegállapodás értelmében a gerillaszervezetből lett új pártot - a választáson szerzett szavazatarányoktól függetlenül - 5-5 mandátum illeti meg a képviselőházban és a szenátusban.
A párt szerint 2016 óta mintegy 250 volt lázadót öltek meg. A fellángoló erőszakot a hatóságok szerint a külföldre menekült egykori gerillák és más - drogkereskedelemből és illegális bányászatból pénzelt - fegyveres csoportok szíthatják. A kolumbiai hadsereg szerint nagyjából 2500-ra tehető azoknak a száma, akik az egykori FARC leszerelése után a központi parancsnokság híján szétszéledtek, és az utóbbi években újra megerősödtek Kolumbia elszigeteltebb régióiban.
(MTI nyomán)