Az osztrák szociáldemokraták (SPÖ) kongresszusa szombaton újraválasztotta a párt vezetői posztjára Pamela Rendi-Wagnert, aki - ellenjelölt nélkül - a leadott szavazatok 75 százalékát kapta.
Ezzel ő maradhatott a legnagyobb osztrák ellenzéki párt vezetője, bár mostani támogatottsága jóval elmarad attól a 98 százaléktól, amellyel három évvel ezelőtt az SPÖ első női vezetőjévé választották.
Rendi-Wagner, akit széles körben inkább egészségügyi szakértőnek tekintenek, mint pártstratégának, újraválasztása előtt mondott beszédében élesen elhatárolódott a Sebastian Kurz kancellár vezette konzervatív Osztrák Néppárttól (ÖVP).
Megkérdőjelezte Kurz demokratikus elkötelezettségét, azzal vádolva a néppártot, hogy nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, a médiára, sőt még a katolikus egyházra is. A volt egészségügyi miniszter emlékeztetett az ÖVP azon próbálkozására is, hogy megakadályozza az úgynevezett Ibiza-botrány kivizsgálását, miután az a jobboldal nepotizmusával kapcsolatos jelenségekre is ráirányította a figyelmet.
"Ha én leszek a szociáldemokraták vezetője, nem lépünk semmilyen koalícióra a Kurz-rendszerrel" - mondta.
Ausztriában 2024-ben esedékes a következő parlamenti választás.
Beszédében Rendi-Wagner feltűnően kerülte a migráció kérdését, amelyben az SPÖ sokkal liberálisabb álláspontot képvisel, mint a kancellár pártja, de emiatt saját soraiban is ellenvéleményekbe ütközött. Egyes regionális politikusok többször követelték keményebb irányvonal megfogalmazását, és Rendi-Wagner pártvezetői alkalmasságát is megkérdőjelezték.
Az SPÖ elnöke pártját a demokrácia és az igazságosság őrzőjeként igyekezett pozícionálni. A koronavírus-válságot követő helyreállítás érdekében a tömeges munkanélküliség elleni lépéseket követelt, négynapos munkahét bevezetését javasolta, és felvetette annak lehetőségét, hogy magasabb adókat vessenek ki a legvagyonosabbakra.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az SPÖ támogatottsága stabilan 23 százalékon áll, ami valamivel magasabb, mint a 2019-es parlamenti választásokon elért, történelmi mélypontot jelentő 21,2 százalékos eredmény volt.
Az ÖVP ugyanakkor, amely a Zöldekkel közösen kormányoz jelenleg Ausztriában, 34 százalékkal zavartalanul vezeti az osztrák pártok népszerűségi listáját.
(MTI)