Negyvenhárom ember meghalt vasárnap este egy északnyugat-nigériai piacon, amikor fegyveresek ütöttek rajta a területen - közölték hétfő este a helyi hatóságok.
Muhammad Bello, a helyi kormányzat szóvivője az AFP francia hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy az eset a Sokoto államban lévő Goronyo faluban történt. "Ez egy piaci nap volt, és sok kereskedő tartózkodott a vásárban, amelyen banditák ütöttek rajta" - számolt be a szóvivő telefonon.
A helyiek által csak "banditaként" emlegetett bűnbandák évek óta fosztogatják a szegénység sújtotta Északnyugat-Nigériában a falvakat, rabolják el a lábasjószágot, gyakran hajtanak végre emberrablásokat is váltságdíj fejében. A bűnbandák az iskolákat és az egyetemeket is célba veszik, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint idén már több mint 1400 diákot elraboltak.
Ezek a bűnbandák rendszerint ideológiai indíttatás nélkül cselekszenek, annak ellenére, hogy több éve tapasztalható kapcsolat közöttük és a Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP) fegyveresei között.
Tíz nappal ezelőtt legalább 19 ember halt meg egy másik sokotói faluban, a Sabon Birni körzetben lévő piac elleni támadásban. Források szerint az akció megtorlás volt azért, mert előzőleg a fegyveresek ellen harcoló polgárőrség emberei egy szomszédos falu piacán 11 bűnözőt öltek meg.
A nigériai hadsereg csapatai több hete szárazföldi és légi offenzívát folytatnak a szomszédos Zamfara államban lévő banditák táborai ellen. A katonai művelet elől elmenekült banditák egy része a szomszédos államokban, például Sokotóban vert tábort.
(MTI)