Az elmúlt öt évben csaknem 300 ezer külföldi szerezte meg a román állampolgárságot - idézte szerdai számában a Krónika a bukaresti igazságügyi minisztérium által közölt adatokat. A szaktárca egy liberális parlamenti képviselő interpellációja nyomán hozott nyilvánosságra összegző adatokat a román állampolgársággal kapcsolatban.
A minisztérium közlése szerint 2017. január elseje óta a Moldovai Köztársaságból 235 833-an, más államokból pedig 48 947-en szereztek román állampolgárságot. A szaktárca szerint 2010 januárjától összesen 746 695 moldovai állampolgár szerezte meg vagy kapta vissza a román állampolgárságot, és általuk 280 396 kiskorú is román állampolgár lett. A román állampolgárságért folyamodó moldovaiak közül csupán 7450-en rendelkeznek romániai lakhellyel, a többiek a szülőföldjükön élnek, és a román külképviseleteken tették le az állampolgári esküt.
A minisztérium arra is kitért, hogy 2017 január elseje óta több mint 1800-an mondtak le a román állampolgárságukról, elsősorban azért, mert olyan ország állampolgárságáért folyamodtak, amelyik nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét.
A Krónika emlékeztetett arra, hogy Románia 1991-ben Magyarország pedig 2010-ben tette lehetővé azoknak és leszármazottaiknak a honosítását, akik önhibájukon kívül veszítették el a román, illetve a magyar állampolgárságot. Ennek ellenére korábban az erdélyi magyarok magyarországi honosítása Bukarest rosszallását váltotta ki, és magyarellenes hangadók ma is nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a román-magyar kettős állampolgárokra.
(MTI nyomán)