Előrehaladott szakaszban van a virtuális csúcs gyakorlati előkészítése Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök között - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak hétfőn Moszkvában.
"Egyelőre nem személyes kapcsolatfelvételről van szó, de ez természetesen semmiképpen sem csökkenti az esemény jelentőségét, ez nem is kérdés. Különösen figyelembe véve a jelenlegi körülmények és problémák összességét, amelyek mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi színtéren fennállnak, az elnökök találkozója, úgy vélem, nagyon fontos mérföldkő lesz" - mondta Rjabkov.
Közölte: még nem tisztázott, hogy pontosan mikor és milyen formában tartják meg a tárgyalást. A helyettes tárcavezető szerint az eseményhez szükséges külügyi anyagok előkészítése "előrehaladott" állapotban van.
A Kommerszant című napilap korábban azt írta, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai alelnök az év vége előtt videokonferencia keretében, a jövő év elején pedig személyesen is találkozik. A két vezető eddigi egyetlen csúcstalálkozóját az idén június 16-án Genfben tartották meg.
(MTI)