Oroszország viszonya természetszerűleg romlik az Ukrajnát támogató NATO- és EU-tag szomszédaival, ugyanakkor a baltiakkal most különösen kiélezettnek tűnik a helyzet: az elmúlt napokban rendkívül agresszív, harcias odamondogatások és egy igen egyértelmű hadgyakorlat élezik a konfliktust. A viták értelmezéséhez – illetve az agresszív fellépés kontextusba helyezéséhez – érdemes áttekinteni a balti államok helyzetét.

Az általánosan nem túl jó viszony persze korántsem új keletű, és Észtország, Lettország és Litvánia függetlenedése, a szovjetek távozása óta fennmaradt. A nyolcvanas évek tüntetései, az 1989-es balti élőlánc és a politikai változások, amelyek következtében a balti államok visszanyerték függetlenségüket. 2004-ben EU- és NATO-tagok, nem sokra rá euróövezeti tagok lettek, vagyis gyors és határozott léptekkel távolodtak Moszkvától – ugyanakkor ott maradt a területükön sok százezer, jelentős részben a szovjet időkben betelepített orosz.

Bár Litvániában csak minden huszadik, Észtországban és Lettországban minden negyedik lakos orosz, akik érthető módon nem érzik magukat túl komfortosan ebben a helyzetben. Még ha a sajtóból úgy tűnhet, a közösség megosztott, de zömmel a lakhelye szerinti államot támogatja és nem kíván Oroszország része lenni, azért az is nyilvánvaló, hogy az Ukrajnában élő oroszokat sem kérdezte meg efelől senki, mielőtt megindult volna a február végi orosz invázió az ő „felszabadításukra”.

A háború fellángolásával az eleve nem túl jó államközi viszony kimondottan ellenségessé vált. Oroszország Európa jelentős részével szemben folytatott, energiahordozó-kiéheztetésre alapuló taktikája itt nem működött, mivel a balti politikusok élénken emlékeztek arra, amikor a szovjetek a függetlenségi törekvéseik letörésére leállították a kőolajszállítást.

Ezért legkésőbb a krími orosz invázió és egyéb intő jelek után – Litvánia például 2014-ben egyszer már konfliktusba került a túlszámlázó Gazprommal – mindhárom ország úgy döntött, igyekszik magát teljesen függetleníteni az orosz energiahordozóktól, s mostanra sikerrel csatlakoztak délen a lengyel, északon a finn gázvezetékekre, s ezzel az EU hálózatára – így jutva például norvég gázhoz. A litván Klaipedában kikötőjében pedig kiépítették a cseppfolyósított földgázt átalakító állomást (LNG-terminált), ahol amerikai energiahordozóhoz juthat a három ország. Mondhatni, készen álltak arra, hogy 2022. április 1-jén teljesen leálljanak az orosz energiahordozó-importtal. Egyedül az elektromos árammal kapcsolatban zsarolhatóak még Moszkva oldaláról az orosszal közös hálózat révén, de ennek mértékét is igyekeznek csökkenteni, 2025-re megszüntetni.

A három ország ugyanakkor továbbra is rettentően sebezhető maradt katonai szempontból.

2020-as amerikai elemzések szerint az orosz hadseregnek 36-60 órára lenne szüksége mindhárom ország elfoglalására. Ráadásul Kalinyingrád – az egykori Königsberg – orosz exklávé Litvánia és Lengyelország között, és a Moszkvával szövetséges Fehéroroszországból odavezető Suwalski folyosó segítségével az oroszok elméletben könnyedén elvághatják a baltiakat szövetségeseiktől.

Emellett Kalinyingrád komoly orosz katonai központ is, az orosz balti-tengeri flotta központja, mélyen benyúlva a rivális EU- és a NATO-szövetségek területére.

A nyugati szövetségi szervezet szakértői szerint Moszkva az elmúlt években már atomfegyvereket és közép-hatótávolságú Iskander rakétákat is telepített az exklávéba, amivel akár Varsót vagy Berlint is fenyegetheti. Más kérdés persze, hogy normál üzemmódban a NATO-tagság olyan védelmi garanciát jelent, ami miatt Oroszország-szakértők szerint elképzelhetetlen, hogy megkockáztasson egy tényleges, ukrajnaihoz hasonló offenzívát a baltiak ellen (és az orosz RIA Novoszty állami hírügynökség közleményében is arról esik szó, ez a harmadik világháborút jelentené, vagyis nem szándékoznak meglépni).

De ténynek tény az is, hogy a 2016-ban odavezényelt, mindössze néhány ezer főnyi NATO-kontingens jelenléte inkább szimbolikus, semmint fizikai elrettentő erővel bír a balti államok védelmében.

A feszültség egyre inkább fokozódott az utóbbi hónapokban. Sorban néhány további példa:

A feszültség újabb szintre emelkedett júniusban, amikor egy orosz kormánypárti képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a parlament alsóházához, követelve, hogy helyezzék hatályon kívül a Litván Köztársaság függetlenségéről szóló rendeletet; az orosz balti flotta pedig Kalinyingrád mellett kezdett gyakorlatozni. Tavaly télen, az invázió előtti hónapokban a szárazföldi orosz-belorusz közös hadgyakorlaton éppen a Suwalki-folyosó elfoglalása volt a gyakorlat tárgya.

Ebben a helyzetben Litvánia fogta magát, és – miután a külügyminiszter szerint az Európai Bizottsággal is konzultált – pénteken vasúti áruszállítási tilalmat rendelt el az említett folyosón. Vagyis Vilnius közölte, hogy ami az uniós szankciók hatálya alá esik, azt nem lehet átszállítani a vasúti korridoron.

Így többek között a szén, az acél, a vas és a fa sem juthat át az önellátásra képtelen Kalinyingrádba.

A litvánok fokozatosan vezetnék be a tilalmat: mint bejelentették, júliustól a betonra és a szeszesitalra, augusztustól a szénre, decembertől az olajra vetnek ki hasonló korlátozásokat, elvégre a korridor hivatalosan az EU területe – érveltek.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője élesen bírálta és törvénytelennek, a 2002-es EU-Oroszország egyezmény megsértésének nevezte a tilalmat, az előzetes tájékoztatás hiányát is kifogásolta, valamint közölte, Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy lépéseket tegyen nemzeti érdekei védelmében.

Az exklávé ellátása már korábban is nehézkes volt: az oroszok hiába próbálták tengeri úton fokozni az áruszállítást a légi úton már eleve megnehezített megoldások kiváltására. Időközben a litvánok kedden a kamionokra is kiterjesztették a tilalmat, tovább borzolva a kedélyeket.

Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára, Putyin egyik jobbkeze pedig – miközben Kalinyingrádba utazott – közölte: „hamarosan olyan választ adunk a litván szállítási blokádra, ami az egész litván népet súlyosan fogja érinteni”.

Emlékezetes, az említett EU-Oroszország egyezmény a balti államok csatlakozásának egyik feltétele is volt Moszkva részéről, így különösen alkalmas hivatkozási alap a nyugati hatalmak csalfaságának bizonyítására Moszkva számára.

A fenyegető kórushoz csatlakozott Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, aki a lettek „csepp józan eszéhez” folyamodott, Szergej Cekov szenátor pedig egyenesen Ukrajnával példálózott a litvánoknak, közben Tallinn szerint az orosz hadsereg Észtországot figyelmeztette egy rakétatámadás-szimulációval az ország ellen.

A jelzés miatt Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője fél szívvel állt ki Litvánia mellett, ugyanakkor a feszültség kétségkívül elérte az eddigi csúcspontját. Szerdán Zaharova közölte: a válasz a kalinyingrádi blokádra nagyon is gyakorlati lesz. De hogy konkrétan mire célozhatott, azóta is találgatják. A tényleges offenzívát az Euronews által is idézett amerikai szakértő szerint Oroszország nem reszkírozná meg, mert azzal életbe lépne a NATO 5. cikkelye, és kitörne a harmadik világháború, az amerikai figyelmeztetés efelől egyértelmű volt.

De akkor mit tehetnek még az oroszok anélkül, hogy ezt kockáztassák?

Veszélyesség szerint sorban az alábbi forgatókönyvek születtek:

Bár önmagában talán egyik sem váltaná ki a NATO ellenlépését, valószínűleg mindegyik közelebb sodorná a feleket egy közvetlen NATO-orosz összecsapáshoz. S bár ezt láthatóan mindkét fél igyekszik elkerülni, kérdés, megmaradnak-e a gazdasági jellegű kakaskodásnál és a hadgyakorlatoknál, ha a feszültség ezen szintje állandósul.