Dmitrij Medvegyev ironizált egy kört, majd jól odaszúrt a „Moldovát szó szerint is körbetáncikáló” román politikusoknak - írja a Főtér.
Billentyűzetet ragadott Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács helyettes vezetője, hogy a Telegram-oldalán megkommentálja picit az egy nappal korábbi bejelentést, miszerint az unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról.
Zoom
S mivel a volt orosz államfő általában erőseket szokott írni, ezúttal sem tért el a hagyományától, sőt, ezúttal jól oda is szúrt a román politikusoknak.
Medvegyev szerint a Moldovai Köztársaság esetében az uniós csatlakozási folyamat egyáltalán nem lesz rövid, évtizedekig elhúzódhat, amihez jó utat kívánt, majd hozzátette, ez „közvetve megvalósítható az új Nagy-Románia létrehozásával”.
Aztán ironizált egy sort azon, hogy a román politikusok egy ideje szó szerint is körbetáncikálják Moldovát,
és szerinte meglehetősen vicces volt látni, hogy a két ország parlamentjének a közös ülése után a román és a moldáv honatyák hóráztak egy nagyot. „Ez mulatságos volt, a következmények viszont már nem lesznek azok” – kapcsolt át fenyegetőző hangnemre Medvegyev.