Az Iszlám Állam nevű terrorista csoport vállalta a felelősséget a kabuli pakisztáni nagykövetség elleni pénteki támadásért - derült ki a militáns szervezetnek a Telegram üzenetküldő alkalmazáson vasárnap közölt nyilatkozatából.
Az írás szerint a támadás célpontja a misszió vezetője volt.
A nagykövetség elleni merényletben megsebesült egy pakisztáni biztonsági őr - közölték tisztviselők.
Az Iszlám Állam azt állította, hogy az akciót két, felfegyverzett tagja hajtotta végre, és a nagykövet, valamint és az udvaron tartózkodó őrei ellen irányult a képviselet udvarán. A csoport nyilatkozatában "árulónak" nevezte a képviselet vezetőjét.
A lövöldözést követően az afgán hatóságok egy gyanúsítottat letartóztattak.
Bár Pakisztán hivatalosan nem ismerte el a tálib kormányt, nagykövetségét nyitva tartotta, miután az iszlamisták 2021 augusztusában visszatértek a hatalomba.
Pakisztán bonyolult kapcsolatban áll a tálibokkal. Iszlámábádot azzal vádolják nemzetközi szinten, hogy titokban segíti a tálibokat az 1990-es évek eleji megjelenésük óta, majd Afganisztán 2001-es amerikai inváziója után is, miközben hivatalosan Washington mellett áll a terrorizmus elleni küzdelemben.
A tálibok 2021 augusztusában tértek vissza a hatalomba Afganisztánban, párhuzamosan az amerikai és külföldi csapatok kivonásával a közép-ázsiai országból.
(MTI)