Érvénytelen volt a merészebb klímavédelmi célokat kitűző berlini népszavazás - közölte vasárnap este a tartományi választási bizottság röviddel a szavazatok feldolgozásának lezárulta előtt.
A testület tájékoztatása szerint az igen szavazatok szükséges aránya már nem lesz meg. A voksok 98 százalékos feldolgozottsága mellett az előterjesztés támogatói ugyan többen voltak, mint annak ellenzői, ezzel azonban a népszavazás érvényességének csak az egyik feltétele teljesült. A másik, hogy a népszavazásra jogosult választópolgárok legkevesebb 25 százalékának kell támogatnia az előterjesztést, már nem.
A legfrissebb adatok szerint 423 ezren támogatták 405 ezer ellenében a merészebb klímavédelmi célokat. Ugyanakkor az érvényességhez legalább 608 ezer igen szavazat kellett volna.
A Klimaneustart (Klíma-újraindítás) nevű környezetvédelmi szövetség által indítványozott referendum célja az lett volna, hogy a német főváros törvénymódosítással vállaljon kötelezettséget arra, hogy az országosan kitűzött 2045 helyett 2030-ig érje el a klímasemlegességet.
Németország korábban arra vállalt kötelezettséget, hogy 2045-re megteremti a klímasemlegességet, ami azt jelenti, hogy az ország üvegházhatásúgáz-kibocsátása nem haladja meg azt a mértéket, amelyet a természetes, illetve más szénelnyelők kezelni tudnának. Ehhez az 1990-es szinthez képest 95 százalékkal kell csökkenteni az autók, repülőgépek, fűtési rendszerek, erőművek, illetve ipari termelők károsanyag-kibocsátását.
(MTI)