A "radikális jobboldali, oroszbarát" Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) képviselői kivonultak, miközben Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök beszédet mondott az osztrák parlamentben – írja a Reuters. Az osztrák Der Standard pedig arról ír, hogy a jelenleg szintén ellenzékben lévő szociáldemokrata SPÖ képviselőinek több mint fele sem volt jelen a beszéd alatt.
Zoom
Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
A Szabadságpárt képviselői azzal indokolták lépésüket, hogy Zelenszkijnek a parlamentben történő fölszólalása sérti Ausztria semlegességét.
Az FPÖ már napokkal korábban jelezte, hogy tiltakozni fog az elnök beszéde ellen. A képviselők Zelenszkij beszédének kezdete után álltak föl és hagyták el a termet. Előtte transzparenseket tettek ki asztalaikra „teret a békének”, illetve a „teret a semlegességnek” feliratokkal.
Herbert Kickl, a Szabadságpárt elnöke közleményében azt írta, pártja az egyetlen, amely komolyan veszi Ausztria „örökös semlegességét”, és kiáll a béke mellett.
Az FPÖ jelenleg vezet az ausztriai közvélemény-kutatásokon. A Politico különböző felméréseket összesítő grafikonja szerint a Szabadságpárt 28 százalékon áll, míg a kormány vezető erejét adó Osztrák Néppárt (ÖVP), illetve a jelenleg a parlamentben a legnagyobb ellenzéki párt, az SPÖ 23-23 százalékon áll.
A Der Standard arról írt, hogy az SPÖ 40 képviselőjéből csak 18-an voltak jelen Zelenszkij beszéde alatt. Hiányzott a pártelnök, Pamela Rendi-Wagner is, ő azonban állítólag betegsége miatt maradt távol.
Ausztria a szovjet Vörös Hadsereg 1955-ös kivonulása óta katonailag semleges állam, nem tagja a NATO-nak sem. Bár EU-tag révén csatlakozott az Oroszország elleni gazdasági szankciókhoz, fegyvereket nem szállít Ukrajnának. Az osztrák politikának hagyományosan jó a viszonya Oroszországgal, amely Ausztria legnagyobb földgázszállítója.
(Portfólió nyomán)