Elnézést kért Izrael- és zsidóellenes kijelentéseiért Susan Sarandon Oscar-díjas anerikai színésznő szombaton.
A művész a közösségi médiában megjelent bejegyzésében "szörnyű hibának" nevezte a november közepén egy New York-i palesztinpárti tüntetésen mondott szavait, amelyek többi között arról szóltak: "az a harag és gyűlölet, amit a zsidók az október 7-i mészárlás nyomán megtapasztalnak, csak ízelítő abból a bánásmódból, amit a muszlimok átélnek ebben az országban".
A baloldali nézeteiről ismert színésznő elismerte, pontosan az ellenkezője igaz annak, amit állított, miszerint a zsidók számára a közelmúltig idegen volt az üldöztetés. Utalt az évszázadokon át tartó üldözésre, valamint az "Európában zsidókat célzó népirtásra", és hozzátette, már megbánta "a valóság lekicsinylését". A színész szerint eredeti szándéka az volt, hogy kimutassa szolidaritását azokkal, akik a "bigottság" minden formája ellen küzdenek.
Susan Sarandon november 17-én New York belvárosában a palesztinok mellett és Izrael ellen tartott tüntetésen mondott beszédet az összegyűlt tömeg előtt. Az elhangzottak nyomán az egyik meghatározó hollywoodi színészügynökség, az UTA bejelentette, törli ügyfelei közül a művészt, és a héten megerősítette, hogy Susan Sarandon már nem tartozik az általa képviselt színészek közé.
(MTI)