Az iráni Forradalmi Gárda sikeresen tesztelt egy új, közepes hatótávolságú rakétát - jelentette hétfő este a félhivatalos iráni Taszním hírügynökség a gárda parancsnokára hivatkozva.
Hosszein Szalami azt közölte, a rakétát egy hadihajóról lőtték ki, a hajóról és a rakéta típusáról azonban nem árult el további részleteket.
A gázai háború októberi kitörése óta Irán - amely többször hangoztatta a palesztinok iránti szolidaritását - a szokásosnál több alkalommal tartott bemutatót hadi kapacitásaiból.
Szalami január végén Washingtont is bírálta és leszögezte: következményei lesznek annak, ha az Egyesült Államok megtorló csapást hajt végre Irán ellen a vasárnapi jordániai támadás miatt.
"Semmiféle fenyegetést nem fogunk válasz nélkül hagyni. Irán nem akar háborút, de nem is riad meg tőle" - jelentette ki a parancsnok, akinek szavait akkor is a Taszním hozta nyilvánosságra.
A térségben a feszültség azt követően újult ki, hogy vélhetően egy Irán által támogatott iraki síita milíciához tartozó egységek dróntámadást intéztek egy Jordániában lévő amerikai katonai bázis ellen.
Tavaly október óta iráni támogatású iraki fegyveres csoportok fokozták támadásaikat az amerikai erők ellen Irakban és a szomszédos Szíriában válaszul a Gázai övezet ellen indított izraeli katonai műveletekre, egyúttal követelve minden külföldi katona kivonását Irakból.
(MTI)