Mexikó kiadta az Egyesült Államoknak a Sinaloa drogkartell egyik hírhedt bérgyilkosát, akinek a többi között kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt kell bíróság elé állnia - derült ki az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint szombaton tett bejelentéséből.
Az El Nini néven is ismert Nestor Isidro Pérez Salast novemberben tartóztatták le a mexikói hatóságok a kartell egyik fellegváraként ismert északnyugat-mexikói Culiacánban. A férfi a vád szerint annak a fegyveres csoportnak a vezetője, amely a bebörtönzött mexikói drogbáró, az El Chapo (Köpcös) néven ismert Joaquín Guzmán fiai védelmét biztosította, illetve a Sinaloa kábítószerügyleteiben is részt vett.
A Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter jegyezte közleményben azt áll, hogy a vád szerint Pérez Salas a Sinaloa ellen folyó ügyek több tanújának elrablásáért és meggyilkolásáért felelős. Joe Biden köszönetet mondott az együttműködésért a mexikói hatóságoknak.
(MTI)