Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni a kínai vállalatok törvényes jogainak védelme érdekében - közölte csütörtökön a pekingi kereskedelmi minisztérium válaszul az Európai Unió azon döntésére, hogy további vámokat vet ki a Kínában gyártott akkumulátoros elektromos járművekre.
Elemzők szerint a bejelentést megtorló intézkedések követhetik, például vámokat vethetnek ki a nagy lökettérfogatú motoros járművekre. Emellett fennáll annak a lehetősége, hogy további vámemelésekkel sújtják az EU-ból importált elektromos járműveket is, annak érdekében hogy a kínai elektromos járművekkel kapcsolatos döntés felülvizsgálatára késztessék az EU-t.
Alig egy hónappal azután, hogy Washington bejelentette a kínai elektromos autókra kivetett vámok megnégyszerezését 100 százalékra, Brüsszel közölte, hogy a szokásos 10 százalékos autópiaci vám felett további tételeket vet ki a kínai termékekre.
A döntés július 4-én lép hatályba, hacsak Peking nem egyezik bele az EU szerint piactorzító gyakorlatának "hatékony megoldásába".
A kereskedelmi minisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az EU legutóbbi intézkedései sértik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait, a kereskedelmi protekcionizmus kirívó példái, és Kína fenntartja magának a jogot, hogy a WTO-n keresztül folyamodjon jogorvoslatért. Felszólította az EU-t "hibás gyakorlatának haladéktalan korrigálására, hangsúlyozva a párbeszéd és a tárgyalások fontosságát a kereskedelmi viták hatékony kezelése, az együttműködés kiterjesztése és a kölcsönösen előnyös eredmények elérése érdekében.
A Kiel Institute német gazdaságkutató intézet szerint a kínai import csökkenését részben lehet az EU-n belüli termelés növelésével ellensúlyozni, de a fogyasztói árak növekedése mellett. Az EU-ban a termelés a magasabb energia- és anyagárak miatt lényegesen drágább, mint Kínában, és a munkaerőköltségek is jóval magasabbak.
Mindemellett a Kínában gyártott és az EU-ban tavaly eladott elektromos autók fele nyugati autómárka volt: 28 százalékuk Tesla, 20 százalékuk pedig Dacia Spring a Transport and Environment európai kutatóintézet március végi tanulmánya alapján.
Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója szerdai nyilatkozatában kijelentette, hogy az EU által kivetett további vámok akadályozhatják az európai autóipari vállalatok fejlődését, és végső soron Európa saját érdekeit is sérthetik. Az olyan protekcionista intézkedések mint vámok kivetése a megtorlás körforgását indíthatja el, megpecsételheti az együttműködést - tette hozzá. A BMW az északkelet-kínai Liaoning tartományban rendelkezik gyártóbázissal.
(MTI)