Három oroszbarát hackert vettek őrizetbe Spanyolországban, akik a gyanú szerint Spanyolország és más NATO-tagországok ellen hajtottak végre "terrorista célú" kibertámadásokat - jelentette szombaton a spanyol rendőrség.
A hackereket a Baleár-szigeteki Manacorban, valamint a dél-spanyolországi Huelvában és Sevillában vették őrizetbe.
A csendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak az Ukrajnát támogató országok stratégiai infrastruktúráját és szolgáltatásait vették célba túlterheléses kibertámadásokkal.
A hackerek elleni akcióról a rendőrség az X közösségi platformra feltöltött videóban számolt be, amelyen látható, hogy az egyik gyanúsított lakásának falát egy szovjet érából való sarlós-kalapácsos zászló díszítette.
A csendőrség közleménye szerint a NoName057(16) elnevezésű hackercsoport által szervezett kibertámadások Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját követően kezdődtek, és a csoport azóta nagyon aktívan tevékenykedett.
Alapító kiáltványuk megfogalmazása szerint a hackerek arra készültek, hogy "arányos választ adjanak a nyugatiak ellenséges és nyíltan oroszellenes fellépésére" - közölte a hatóság.
(MTI)