A két Korea közötti, szigorúan ellenőrzött “semleges vizeken” átkelve csütörtökön Dél-Koreába szökött egy észak-koreai állampolgár – jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség.
A jelentés szerint eredetileg két észak-koreai próbált meg átjutni délre a határ nyugati parti szakaszánál, de csak az egyiküknek sikerült apálykor gyalog átkelnie a Sárga-tengerbe ömlő Han folyó torkolatvidékén fekvő Gjodong-szigetre.
A hadsereg végig nyomon követte az illető érkezését, és segített a férfinak biztonságban megérkezni Dél-Koreába – közölte Sin Von Szik dél-koreai védelmi miniszter, ám a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva nem kívánt bővebben nyilatkozni az ügyben. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint a csütörtök hajnali határátlépés idején nem észleltek jelentős mozgásokat az észak-koreai hadsereg részéről.
Észak-koreaiak egy csoportja – három nő és egy férfi – 2023 októberében egy fahajón kelt át a keleti Korea-közti tengeri határon. Az élelmiszerhiány és a politikai elnyomás miatt az év első felében Észak-Koreából “disszidálók” száma elérte a 105-öt. A szöuli országegyesítési minisztérium adatai szerint tavaly csaknem megháromszorozódott – nagyjából 190-re emelkedett – a szökevények száma az előző év adataihoz képest. Különösen a külvilágtól elzárkózó diktatúrát elhagyó diplomaták és kereskedelmi tisztségviselők emelkedő száma volt feltűnő.
A legtöbb észak-koreai Kínán és Délkelet-Ázsián, nem pedig a szigorúan ellenőrzött tengeri határszakaszon keresztül jut el Dél-Koreába. Néhányan azonban mégis ez az útvonalat választják, miután Phenjan a koronavírus-járvány idején megszigorította a szárazföldi határellenőrzést.
(MTI)