Halálra ítéltek 37 embert, köztük többi külföldi állampolgárt a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amiért részt vettek a hat halálos áldozatot követelő májusi puccskísérletben.
Az elítéltek között van három amerikai, egy-egy brit, belga és kanadai állampolgárságú, de kongói származású személy, köztük a puccsisták megölt vezérének, az Egyesült Államokban élő Christian Malanga ellenzéki politikusnak a fia, Marcel Malanga.
A vádlottakat bűnszövetség létrehozásában, terrorizmusban és egyéb bűncselekményekben találták bűnösnek. Az államcsínykísérlet ügyében összesen 51 ember ellen emeltek vádat, 14 vádlottat felmentettek.
A halálos ítéletet egy katonai bíróság mondta ki egy Kinshasa peremén fekvő támaszponton, a szabadtéri ítélethirdetést élőben közvetítette a kongói tévé. Az elítélteknek öt napjuk van a fellebbezésre.
A kongói kormány márciusban feloldotta a halálbüntetések végrehajtására 2003-ban kimondott moratóriumot, elsősorban azért, hogy leszámolhasson a Ruanda által támogatott kelet-kongói felkelőkkel.
Május 19-én késő éjjel több tucat terepruhás, fegyveres férfi támadta meg egy, az államfő bizalmasának számító miniszter, az időközben a parlament elnökévé megválasztott Vital Kamerhe otthonát, ahol megölték két testőrét.
A zendülők később behatoltak Félix Tshisekedi elnöknek a Nemzet Palotájában lévő irodáiba, ahol a közösségi médiában élőben közvetítették, amint a Mobutu diktátor vezette egykori Zaire (a mai Kongói DK) zászlaját lengették és a 2019 óta hivatalban lévő, és tavaly decemberben nagy többséggel újjáválasztott Tshisekedi elnök rendszerének végét hirdették.
A meglehetősen szervezetlen banda garázdálkodásának végül a biztonsági erők vetettek véget, megölve közülük négy embert, köztük a lázadók vezetőjét, az Egyesült Államokban élő, de kongói származású Christian Malangát, egy kevéssé ismert ellenzékit, aki egy száműzetésben működő kormány fejének tartotta magát.
A kongói hadsereg szóvivője akkor sietett "csírájában elfojtott puccskísérletnek" minősíteni a történteket, míg a megtámadott miniszter hívei merényletkísérletről beszéltek.
A vádlottak a júniusban kezdődött perben végig ártatlannak mondták magukat, és minden felelősséget megölt vezetőjükre hárítottak.
(MTI)