A hétfői előzetes eredmények szerint a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért-Demokratikus Erők Szövetsége (GERB-SZDSZ) pártkoalíció győzött Bulgáriában az előrehozott választáson, de a kormányalakításhoz koalíciós partnert kell keresnie.
Az állami választási bizottság honlapján azt közölte, hogy a szavazatok több mint 82 százalékának összesítésén alapuló előzetes eredménye szerint a GERB-SZDSZ a szavazatok 26,08 százalékát szerezte meg.
A második helyen a Folytatjuk a változást (PP) párt végzett 14,76 százalékkal. Az Újjászületés párt harmadik lett a voksok 12,9 százalékával.
A vasárnapi választást, amely négy év alatt a hetedik volt, az váltotta ki, hogy a június 9-i eredménytelen választás után a bolgár politikai pártok nem tudtak megegyezni a kormánykoalíció megalakításáról.
Bojko Boriszov, a GERB vezetője hétfő reggel megköszönte a választók támogatását, és kijelentette, hogy pártja új kormányt alakít. "Mindenkivel együtt fogunk dolgozni, kivéve az Újjászületést" - mondta.
(MTI)